Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: az EU alapítószerződéseinek módosítását javasolhatja Magyarország

2016-10-03 06:38:47

Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán - vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

    Tóth Norbert a belső jogot illetően kiemelte: nem alkotmányellenes, ha az érvénytelen népszavazás eredményét figyelembe veszi a parlament.
    Érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlés kötelezettsége annak megfelelő jogot alkotni, de ha érvénytelen a népszavazás, akkor sem tiltja semmi, hogy a törvényhozás figyelembe vegye a szavazás eredményét - emelte ki a szakember.
    Vasárnapi nyilatkozatok szerint a kormány a szavazás eredményének megfelelően kezdeményezni fogja az alaptörvény módosítását. Ha ez a belső jogalkotás konfliktusba keveredik az európai közösség jogával, akkor lehet indokolt, hogy Magyarország felvesse az uniós alapító szerződések módosítását - fűzte hozzá.
    Az alapító szerződések átfogó módosítása szakmailag indokolt, annak lenne értelme - hangsúlyozta Tóth Norbert.