Emma napja van. | 2024.04.19

RHK: stabil a kőzetszerkezet a tervezett nagy aktivitású hulladéktároló helyén

2016-09-24 14:52:00

 Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei nem találtak kizáró okot egy majdani, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítására.

    Kereki Ferenc, az RHK ügyvezető igazgatója a Baranya megyei Bodán, a lakosság informálását szolgáló szombati Tájoló Nap nyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy június közepén fejeződött be annak a nagyjából 700 méter hosszú és 2-6 méter mély kutatóároknak a kialakítása, amelynek segítségével pontosabb információkat kaptak a nyugat-mecseki térségről. Az elsődleges eredmények szerint a környéken stabil a kőzetszerkezet, a vizsgált részen az utóbbi százezer évben nem zajlottak le komolyabb felszín alatti mozgások.
    Emellett a 2014-ben lezajlott fúrások tanúsága szerint a kőzet jó vízzáró tulajdonságokkal bír. Ez a két szempont igen fontos egy mélységi, nagy aktivitású hulladékok befogadására szolgáló tároló helyszínének kiválasztásánál - részletezte. Az eredmények összesítése után, szűkítve az érintett területen, újabb kutatásokba kezdenek.     A RHK Kft. tevékenységéhez - így a nyugat-mecseki kutatási programhoz is - a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap biztosítja a fedezetet. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: az idei feladatok teljes költsége - beleértve a kutatóárok kialakításának ez évi munkálatait is - mintegy 400 millió forint.     A tizenharmadik Tájoló Napon Kovács Győző, Boda polgármestere, a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke azt mondta, hogy habár még évtizedek választják el őket attól, hogy a kedvező kutatási eredmények és a lakosság támogatásának megléte esetén elindulhasson egy tároló építése, már most fontos a rendszeres tájékoztatás és az itt élő emberek érdekeinek képviselete.
    Szakemberek még az 1990-es években választották ki a bodai térséget az ottani agyagkő mostanra már bizonyítottan világviszonylatban is ritka vízzáró tulajdonságai miatt, mint lehetséges helyszínt egy nagy aktivitású hulladéktároló létesítésére. Akkor kezdődtek a földtani kutatások annak felmérésére, hogy a terület alkalmas lehet-e a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a hazánkban keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó