Emma napja van. | 2024.04.19

Balog Zoltán: nemcsak a jövőnk, a múltunk, a kultúránk a tét

2016-09-24 10:11:00

A kvótareferendum nemcsak "a mi életünket, hanem a gyermekeinkét, unokáinkét" is meghatározhatja, sőt ennél is nagyobb a tétje: az elmúlt ezer év kulturális, hitbeli alapjait tehetjük kockára, ha nem vigyázunk - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere péntek este a Pest megyei Törtelen, lakossági fórumon.

    Balog Zoltán hangsúlyozta: október 2-án nem a kormánynak, nem a Fidesznek, nem Orbán Viktornak, hanem Magyarországnak, sőt, Európának kell segíteni. Fontos, hogy határozott és minél egyértelműbb üzenetet küldjünk: "nincs kőből a szívünk, keresztények és befogadóak vagyunk, de nem ostobák".
    Azt mondta: a Brüsszel által erőltetett kényszerbetelepítés törvénytelen, és ha egyszer elkezdődik, nem lesz vége. Éppen ezért idegen kultúrájú, vallású, a befogadó ország jogait és szokásait nem tisztelő gazdasági bevándorlók betelepítése helyett Magyarországnak "fontosabb a cigányság integrációjába pénzt és energiát fektetnie" - tette hozzá a miniszter.
    Emlékeztetett: egy illegális bevándorló havi ellátása 130 ezer forintba kerül, miközben Magyarországon számos roma közösség rosszabbul él a migránsok többségénél. Először az ő integrációjukra, megélhetésükre kell megoldást találnunk - jelentette ki.
    A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlás utánpótlásai szinte korlátlanok.
    Szerinte a népszavazás lényege egyszerű és világos: "ne brüsszeli bürokraták, hanem mi magunk dönthessünk arról, hogy kivel éljünk egy hazában".
    Balog Zoltán arról is beszélt: ez az álláspont egyre több európai politikus és polgár véleményével találkozik. Példaként említette a visegrádi országok összefogását, amelynek hátterében szerinte érzékelhető, hogy azok, akik "megszenvedték a kommunizmust", jobban értik egymást, mert tudják, hogy a kultúrájuk és hitük megőrzésének ára van, "ezért érzékenyebbek vagyunk a biztonságra, nagyobb a veszélyérzetünk".
    A népszavazást bíráló baloldali pártokról azt mondta: vezetőik "össze-vissza beszélnek, mert tudják, hogy szavazóik egy része a kormány álláspontját támogatja, miközben ők a Brüsszel által előírt kottából játszanak".
    A fórum végén kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra, hogy a kormány egyértelműen állást foglalt az unió mellett. Egy jól működő EU-ra szükségünk van, és azzal, hogy Magyarország javítani próbál az unión, a legkevésbé sem a közösség ellensége - hangsúlyozta.
    Földi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője a rendezvényen arra figyelmeztetett: számos európai példa igazolja, hogy a betelepítettek nem tisztelik befogadóikat. Október 2-án éppen ezért arra kell választ adni: akarunk-e együtt élni olyan emberekkel, akik nem az ajtón kopognak, hanem az ablakon jönnek be.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó