Emma napja van. | 2024.04.19

Vádat emeltek egy mentőkre bárddal támadó férfi ellen

2016-09-23 09:18:32

 

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki januárban egy orvost, februárban két mentőt támadott meg, utóbbi esetben késsel és bárddal a kezében - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

 

    Ibolya Tibor közleménye szerint januárban egy XXI. kerületi egészségügyi intézetben az 53 éves vádlott anyával együtt azt kérte a velük foglalkozó orvostól, hogy egyszerre utalja be őket egy kórház osztályára. Az orvos szakmai okokból elutasította a kérésüket, ami miatt a vádlott egyre indulatosabb lett, majd amikor a sértett felállt, hogy kinyissa a rendelő ajtaját, a férfi két kézzel megragadta a nyakát és szorítani kezdte. Csak akkor hagyta abba, amikor az orvos munkatársai megjelentek a rendelőben.
    A vádlott egy hónappal később a rosszulléte miatt telefonon kihívta a mentőket XXI. kerületi lakásába. Amikor a mentőápoló és a gépjárművezető további vizsgálatokra kórházba akarta vinni, dühös lett, egyik kezében egy konyhakéssel, a másikban pedig egy konyhai húsvágó bárddal fenyegetőzve kiabálta a mentőknek, hogy hagyják el a lakást. A megrémült sértettek menekülni kezdtek, de a vádlott a bárdot nagy erővel feléjük dobta.
    A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit közfeladatot ellátó személy elleni, két rendbeli - egyszer felfegyverkezve elkövetett - erőszak bűntettével vádolja.