Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az EU-bíróság megerősítette a Viktor Janukovics elleni uniós szankciókat

2016-09-15 18:29:00

 

Megerősítette az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében a Viktor Janukovics egykori ukrán elnök és fia ellen hozott, vagyonbefagyasztással járó uniós szankciókat a 2015. március 6-tól 2016. március 6-ig tartó időszak tekintetében.

 

    A törvényszék a 2014. március 6-tól 2015. március 5-ig terjedő időszakra vonatkozóan viszont megsemmisítette a pénzeszközök befagyasztását a "jegyzékbevételi kritériumok megsértése miatt".
    Az ügy előzménye, hogy az ukrajnai válságra reagálva az Európai Unió 2014. március 5-én befagyasztotta az ukrán állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait.
    A szankciós listára többek között felvették Viktor Janukovicsot és a fiát, Olekszandr Janukovicsot, valamint Andrij Kljujevet, aki korábban az elnöki hivatal vezetőjének tisztségét töltötte be, mivel velük szemben az állami pénzeszközök hűtlen kezelésével és az országból történő jogellenes kivitelükkel összefüggő bűncselekmények miatt előzetes nyomozások folytak Ukrajnában.
    Csütörtökön kihirdetett ítéletében a luxembourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy az Európai Unió először kizárólag az ukrán legfőbb ügyészség 2014. március 3-i levele alapján rendelte el a vagyonbefagyasztást az érintettek ellen, ez azonban nem szolgált részletekkel a velük szembeni vádakról. 
    A törvényszék ezért helyt adott a felperesek keresetének és megsemmisítette a jegyzékbe vételüket a 2014. március 6-tól 2015. március 5-ig terjedő időszakra, az ügyben eljáró bírók szerint ugyanis nem állapítható meg valamely személy felelőssége kizárólag abból az indokból, hogy vele szemben egy harmadik országban előzetes nyomozást folytatnak.
    A döntés ellenére a felpereseknek továbbra is zárolva lesz a vagyona az EU-ban, az unió ugyanis később meghosszabbította a büntetőintézkedéseket, de immár az ukrán hatóságok 2014. október 10-i és december 30-i levelére támaszkodott, amelyek elegendő bizonyítékkal szolgáltak a szankciók kiterjesztéséhez.