Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bakondi: óriási utánpótlása van a migrációnak

2016-09-12 17:35:52

 

Óriási utánpótlása van a migrációnak Ázsiában és Afrikában, kiemelten a Közel-Keleten - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn Nyíregyházán, egy fórumon.

 

    Bakondi György az Országjárás - a népszavazás tétje című rendezvényen azt mondta, csak Törökországban hárommillió, Líbiában és Libanonban egymillió migráns van.
    Libanonban és Jordániában a "teljesen megtelt" táblát is ki lehetne tenni, ebben a két országban népességarányosan többen vannak, mint Törökországban - közölte a főtanácsadó, hozzátéve, ezek csak azok a migránsok, akik már elindultak Európa felé.
    A Váci Mihály Művelődési Központban, több száz érdeklődő előtt megtartott eseményen Bakondi György hangsúlyozta, a migránsok felső korlát nélküli befogadása Magyarországon is nagyon hamar több nyugat-európai országhoz tapasztalt helyzetet eredményezne, ahol szegregált társadalmak jöttek létre. 
    Elmondta, vannak, akik nemzeti identitásukat tekintve eredetileg is "odavalók" , és vannak a keresztény-zsidó kultúrkörhöz, illetve az iszlámhoz kultúrához tartozó csoportok. Utóbbiak nem fogadják el és nem tartják be a mindennapi életükben az adott állam szabályait, önálló törvénykezéshez tartják magukat és ez irányítja az életüket.
    "Ez hosszú távon rendkívüli veszélyt jelent a kultúránkra, az identitásunkra, a múltunkra és persze a jövőnkre is" - rögzítette Bakondi György.
    Emlékeztetett, az Európai Parlament és az Európai Bizottság által megszavazott, nyolc elemből álló kvótacsomagról a következő időszakban döntenek a tagállamok vezetői. 
    Mivel politikai veszély fenyeget, politikai döntés következik, ezért úgy gondolta a magyar kormány, hogy megkérdezi erről az emberek véleményét, döntse el ezt a kérdést Magyarország - mondta a főtanácsadó.
    Bakondi György leszögezte, a migránsok több tekintetben áldozatok is, egyrészt a saját kormányaiknak, amelyek nem biztosítják számukra otthon a minimális életfeltételeket, másrészt célpontjai az embercsempész-szervezeteknek és a közöttük elvegyülő terroristáknak.
    Áldozatai ugyanakkor a brüsszeli politikának, amely különböző ígéretekkel Európába csábította őket - mondta a kormányfő főtanácsadója. Bakondi György megjegyezte, ilyen értelemben várakozásaikban csalódott, óriási tömeget képeznek most, akiknek integrációs készsége, munkába állításuk reménye "elég távoli lehetőségként vehető számba."
    Szavai szerint a migránsok között érkezett háromféle csoport jelent konkrét veszélyt, a harcokban részt vett, kiképzést kapott katonák, a hálózatszervezési tapasztalatokkal rendelkező volt titkosszolgálati tisztek, valamint az úgynevezett vahabita hittérítők. 
    Utóbbiaknak az a feladatuk, hogy a csalódott migránsok és a már Nyugat-Európában hosszú ideje élő, nemritkán második-harmadik generációs bevándorlók elégedetlenségét kihasználva az iszlám radikalizmus híveivé tegyék őket - fejtette ki. 
    Előadásában Bakondi György a terrorizmussal kapcsolatban emlékeztetett, az Európában az elmúlt időszakban elkövetett terrorista merényletek elkövetési módja megváltozott, a korábbi tapasztalatokkal szemben a terroristák már nem pénzt, vagy társaik szabadon bocsátását követelik, hanem "nem akarják túlélni" a támadásokat, és "gyilkolni akarnak."     Mindez azt mutatja, hogy a terrorizmus képes globális hatalommá szerveződni - tette hozzá.
    "Most éppen Európát támadják, sok száz ember halt meg értelmetlenül, mert azt várta, hogy az általa megválasztott kormány megvédi őt" - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.