Tivadar napja van. | 2024.04.20

Fidesz: jól működik a kormány stratégiai partnerségi rendszere

2016-09-10 19:38:00

 Összességében jól működik a kormány nagyvállalatokkal kötött stratégiai partnerségi rendszere, amely fontos eleme a munkaalapú társadalom megteremtésének - mondta Halász János, a Fidesz szóvivője szombaton, sajtóhírekre reagálva.

    A kormánypárti politikust más témában tartott sajtótájékoztatóján, a Magyar Nemzet legfrissebb számában megjelent információkról kérdezték, amelyek szerint az amerikai Jabil elektronikai ipari konszern 600 alkalmazottjának elbocsátását tervezi azt követően, hogy a társaság és a kormány 2013-ban stratégiai partnerségre lépett egymással, 2011-ben pedig 6 milliárd forintos állami munkahely-teremtési támogatást kapott.
    Halász János kiemelte, a stratégiai megállapodások fontos részét jelentik a kormány munkaalapú társadalomra vonatkozó alapcéljának, vagyis annak, hogy Magyarországon dolgozni tudjon mindenki, aki dolgozni akar.
    A Fidesz szóvivője szerint ennek tudható be, hogy "soha nem látott mélységben van a munkanélküliség" és sok százezer új munkahely jött létre. A kormánypárti politikus szerint ezért az egész rendszert biztosan nem kell megváltoztatni, ugyanakkor egyedi esetekben lehetnek vizsgálatok.