Emma napja van. | 2024.04.19

A memória működésének egy fontos elemét fedezték fel magyar kutatók

2016-09-09 11:16:00

 

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közös kutatócsoportjának sikerült azonosítania azt az agyterületet, amely alvás közben az emléknyomokat a rövidtávú memóriából a hosszútávú memóriába "áttöltő" hullámritmusok keletkezéséért felelős. Kutatási eredményeiket a rangos Neuron című folyóirat tette közzé - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

 

    Az azonosított agyterület a hippokampusz eddig kevésbé vizsgált, keskeny CA2 régiója. Itt keletkeznek a magyarul éleshullám-fodornak nevezhető sharp-wave ripple ritmusok - idézte a közlemény Berényi Antalt, az SZTE-MTA Lendület csoportjának vezetőjét.
    A kutatók azt az agyterületet vizsgálták, amely az egyik legnehezebben gyógyítható epilepsziatípus, a rángógörcsöt és eszméletvesztést okozó rohamokkal járó, úgynevezett temporálislebeny-epilepszia kialakulásában szerepet játszik. A memóriafolyamatok szervezésében ugyancsak a hippokampusz vesz részt.
    Berényi Antal munkatársaival olyan sejtcsoportokat keresett, amelyek képesek ritmusokat indítani az agyban, mivel ezek lehetnek a kiindulópontjai az epilepsziás rohamoknak.
    A memóriaátvitel elfogadott modellje szerint az agyban a rövidtávú emlékezetért a hippocampus a felelős, míg a hosszútávú tárolás máshol, a homloklebeny környékén történik.
    Sok agyterület egyidejű megfigyelésével a szegedi kutatók rájöttek, hogy bizonyos sejtek aktiválódását mindig az úgynevezett sharp-wave ripple ritmusok kialakulása követi, ami az emléknyomok áttöltésének a kulcseleme.
    Azért fontos annak az agyterületnek az azonosítása, ahonnan ezek a speciális ritmusok kiindulnak, mert ezután célzottan lehet kísérleteket végezni - többek között - annak érdekében, hogy meggátolják vagy éppen fölerősítsék ezeket.
    A közlemény szerint a további epilepsziakutatást is ösztönözheti a tanulmányban leírt megfigyelés. Fölvetődik a kérdés, hogy vajon ezeknek a nagyon ingerlékeny sejteknek mi lehet a szerepe az epilepsziaroham elindításában.
    A kutatás további útvonala lehet, hogy az emberi agyat megpróbálják befolyásolni - például koponyán keresztül adott elektromos ingerekkel - annak érdekében, hogy leállítsák az epilepsziás rohamot vagy éppen elősegítsék a tanulást - olvasható a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó