Emma napja van. | 2024.04.19

Czibere Károly Berlinben: közös országot kell építeni a romákkal

2016-09-06 11:57:35

 

Nem két külön országot, hanem egy közös országot kell építeni a romákkal - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Berlinben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) német soros elnöksége által szervezett Szembenézés a cigányellenességgel - a politikai vezetők szerepe a diszkrimináció, rasszizmus, gyűlölet-bűncselekmények és a roma és szinti közösségek elleni erőszakkal szembeni fellépésben című konferencián.

 

    Az államtitkár a tanácskozás szünetében a magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: a konferencia fontos témája az "iszlám kérdése, az, hogy mennyiben befolyásolja az illegális bevándorlás, és az annak nyomán megváltozó pártszerkezet és politikai helyzet a romák megítélését" és integrációját.
    Hangsúlyozta: felszólalásában azt az álláspontot képviseli, hogy "nekünk a romákkal egy utunk van, és ezen az úton együtt szeretnénk végigmenni".
    Magyarországnak az az érdeke, hogy "ne két külön országot építsünk szeparáltan", hanem egy közös országot - mondta Czibere Károly.
    Az eredményekről szólva rámutatott, hogy akár a szegénységi, akár az egyenlőtlenségi, foglalkoztatási vagy képzettségi, iskolaelhagyási adatokat tekintve látható, hogy az utóbbi három évben valamennyi mutató javult, és a roma közösségben a szegénységi ráta ugyan még mindig jóval magasabb, mint a lakosság egészében, de jelentős csökkenés is látható.     
    A másik fontos elem a 2011-ben elfogadott társadalmi integrációs keretstratégia programjainak végrehajtása. A stratégiának két fő fókusza van; a foglalkoztatottság bővítése, valamint a gyermekek számára "egy nagyon erős életkezdés biztosítása" a többi között a tanodahálózat és az úgynevezett biztos kezdet házak hálózatának fejlesztésével - fejtette ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy "hosszú távon elveszíti az életesélyeit", aki "kizuhan" az iskolából.
    A 2011-es magyar uniós elnökség idején elfogadott, a tagállamok romaintegrációs tevékenységét koordináló uniós keretstratégiával kapcsolatban elmondta: Magyarország folyamatosan igyekszik "ébresztgetni" az Európai Bizottságot, mert "közös felelősség" az egyes tagállamok tevékenységének vizsgálata és az eredmények számbavétele.
    Nem elég folyton csak kezdeményezésekről, projektekről beszélni, mert "az emberek már fáradtak a programok hallatán", sokkal inkább "bizonyítékok", kézzelfogható eredmények kellenek, ezért csak azokat a programokat szabad támogatni, amelyek "valós, hiteles eredményekkel kecsegtetnek" - mondta Czibere Károly.
    A konferenciát megnyitó beszédében Michael Roth, a német külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államminisztere kiemelte: "romák nélkül szegényebb lenne Európa", és "a többségi társadalomnak is meg kell változnia, hogy végre eltűnjenek a legnagyobb európai kisebbséggel szembeni széles körben elterjedt előítéletek".
    Az előítéletek Németországban is erősek - tette hozzá, idézve a lipcsei egyetem egy új kutatását, amelyben a megkérdezettek csaknem fele arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szintiket és romákat ki kell tiltani a belvárosokból, és 58 százalékuk úgy vélte, hogy a szintik és romák különösen hajlamosak a bűnözésre.
    Ezek a "nyugtalanító számok", megmutatják, hogy minden demokratikus erőnek határozottan fel kell lépnie a nyílt diszkrimináció és megbélyegzés ellen - mondta. 
    Ez a demokraták kötelessége, nem utolsósorban "az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt és sok más európai nacionalista és populista erő rémisztő sikere" miatt - húzta alá a német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.
    Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára a többi között kiemelte: "veszélyes tendencia" figyelhető meg Európában, jelesül "a kisebbségekkel szembeni ellenségeskedés visszatérése". Hozzátette: ennek elharapódzását meg kell akadályozni.
    Az AfD-vel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ET nem foglalhat állást tagállami belpolitikai ügyekben, de fontos megjegyezni, hogy az AfD részéről megfogalmazódik az a gondolat, hogy az iszlámnak nincs helye Európában. 
    Ez egy "megrázó" kijelentés. "Gondolják csak meg, mi következik belőle, nem is merem kimondani. (...) Azt jelenti, hogy meg kell szabadulni a muszlimoktól? Hogyan lehetne ezt kivitelezni?" - vetette fel Thorbjorn Jagland.
    Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke aláhúzta: az európai történelem eseményeiből kitűnik, hogy a zsidók, szintik és romák "testvérek", hiszen a hatalom mindenkori birtokosai őket tették meg bűnbaknak.
    "Megint ezt érezzük az európai válságokban, a bankválságban, a gazdasági válságban, a munkanélküliségi válságban, a menekültválságban, az összes ilyen krízisben mindig megbélyegzik a mi kisebbségünket " - tette hozzá.
    "Ki akarunk szabadulni az áldozatszerepből, nem akarunk az európai történelem állandó áldozatai lenni, akiken válság idején el lehet verni a port" - hangsúlyozta. 
    Romani Rose azt is elmondta, hogy az Európai Unió és Németország a történelmi tapasztalatok alapján ugyan megveti az antiszemitizmust, "a rasszizmus leggyilkosabb formáját", de "tolerálja a cigányellenességet".
    A konferencia a megnyitó beszéd és az első panelbeszélgetés után zárt ajtók mögött folytatódott. A tanácskozáson magyar részről Czibere Károly mellett Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa vesz részt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó