Tivadar napja van. | 2024.04.20

Varga Mihály: lesz állami támogatás az ital- és ételautomaták online rendszerbe történő bekötéséhez

2016-08-05 18:57:00

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében lesz állami támogatás az ital- és ételautomaták online rendszerbe történő bekötéséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatában.

 

    Varga Mihály elmondta: a 2016 költségvetés módosításával már elhatároltak 1,5 milliárd forintot arra, hogy a kormány támogatást tudjon adni ezen eszközök beszerzéséhez. A tárca azt tervezi, hogy az automaták regisztrációjából befolyt mintegy 900 millió forintot szintén állami támogatásra használja fel, vagyis a gépek online rendszerbe való bekötéséhez összességében több mint 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre - tette hozzá.
    A korábban tervezett szeptember végi időpont helyett a kötelezett szolgáltatók, így például a ruhatisztítók, autójavítók a pénzváltókkal és a taxisokkal együtt január elsejétől lesznek kötelesek az online pénztárgépeket használni - mondta a miniszter, hozzátéve: az erről szóló rendeletmódosítás hamarosan megjelenik.
    A miniszter arról is szólt, hogy a közelmúlt megalakult Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság 436 új autóbusz beszerzésének támogatásáról döntött. Ez esetben elsősorban a Volánbusz és a közlekedési központok beszerzéseiről van szó, mivel a Volánbusznak több olyan lejáró is szerződése van, amely miatt új buszok beszerzésére lesz szükség - fűzte hozzá.
    Varga Mihály elmondta: a testület a már meglévő, használt buszok esetében szükségesnek tartotta, hogy azok használatban maradjanak. Ez mintegy 150 használt busz további üzemeltetését teszi lehetővé - fűzte hozzá.
       Kiemelte, hogy a fővárosi metrópótló buszokhoz kötődő szolgáltatások beszerzése esetében a főváros vezetése, személy szerint Tarlós István főpolgármester is rendkívül elkötelezett abban, hogy a szolgáltatók által üzemeltetett buszok lehetőség szerint magyar gyártásúak legyenek, ez esetben 150 csuklós busz igénybevételéről van szó. 
    A miniszter kritikaként fogalmazta meg, hogy a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) most előkészítés alatt álló szolgáltatói tender nélkülözi a magyar ipar szempontjait. Mint mondta: a BKK egyetlen olyan felvetést sem fogadott el, amely lehetővé tenné a hazai gyártású buszok szolgáltatásba állítását.
    A tárcavezető hozzátette: Tarlós István és a főváros vezetése elkötelezett a nemzeti buszgyártás megerősítése mellett, de sajnos az akaratukat még nem tudták érvényesíteni a BKK-nál. A BKK eddig sem a műszaki, sem az időbeli feltételeket nem volt hajlandó módosítani - hangsúlyozta Varga Mihály.