Gedeon napja van. | 2024.03.28

Zarándokvonat indul a mátraverebélyi kegyhelyre

2016-09-04 09:23:00

 Először indul útnak az Angyalos Boldogasszony-zarándokvonat a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre a budapesti Keleti pályaudvarról vasárnap hajnalban.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt közölte: mintegy négyszázan utaznak a Kisboldogasszony-nagybúcsúra a szerelvénnyel, amelyet a Szent Márton-emlékév tiszteletére felmatricázott mozdony húz Hatvanig.
    A zarándokvonatot Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára indítja útnak, a résztvevőket Böjte Csaba ferences szerzetes áldja meg.
    A zarándokok a vasútállomásról imádkozva és énekelve vonulnak a megújult mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyhez.
    A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető. A hagyomány szerint az uralkodó 1091-92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át a lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, Szent László pedig seregével később visszaverte a kunokat.
    Az első gyógyulást a 12. századhoz kötik: egy néma pásztorfiú visszanyerte beszélőképességét, amikor ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány.
    Az 1200-as évektől kezdődően zarándokok sokasága keresi fel a nevezetességet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye.