Andrea napja van. | 2024.04.18

Simicskó: a hagyományokra lehet építeni a jövőt

2016-09-02 19:01:00

Nem szabad elfeledni a hagyományokat, a kultúrát, az értékeket, mert azokra lehet építeni a jövőt - mondta a honvédelmi miniszter a Zsigmond Király Egyetem tanévnyitó ünnepségén pénteken Budapesten.

    Simicskó István a nyáron egyetemi rangot kapott intézmény rendezvényén úgy fogalmazott, "a világon bárhol vagyunk, kell valahova tartoznunk, valamilyen közösséghez, egyénként nem tudjuk megállni a helyünket".
    Azt mondta, egy iskolát a tanárok műveltsége, felkészültsége, az oda járó diákok akarata, céljai, tanulni vágyása határozza meg, emellett pedig az elnevezés is lényeges.
    Nem véletlen, hogy az iskola Zsigmond király nevét vette fel, aki uralkodása alatt megalapította Magyarországon a második egyetemet, és Európa központjává tette az országot. Ez identitástudatot ad az itt tanuló diákoknak - emelte ki.
    Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Budapest III. kerületének polgármestere azt hangoztatta, hogy a diploma manapság biztosíték a munkaerőpiacon, az egyetemi végzettséggel rendelkezőket - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - kevésbé érinti a munkanélküliség.
    Egyre nagyobb szüksége van a magyar gazdaságnak a felkészült, nyelveket beszélő, nemzetközi viszonylatban is helytállni képes szakemberekre - hangsúlyozta.
    Bayer József, az intézmény korábbi rektora szintén arról beszélt, hogy a felsőoktatás egyre nagyobb szerepet tölt be a modern társadalomban, a gazdasági változások rendkívüli igényt támasztanak a képzett emberek iránt, ezért a továbbtanulás korlátozása nem bölcs politika. 
    A demokráciákban mindenkinek, aki képes és akar tanulni, biztosítani kell a hozzáférést az oktatáshoz - jelentette ki.