Emma napja van. | 2024.04.19

Prosperitati Alapítvány: példaértékű a vajdasági gazdaságfejlesztési program

2016-09-02 13:04:52

 Példaértékű és átlátható a magyar kormány által 50 milliárd forinttal támogatott vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelynek megvalósulásáról a héten egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke - közölte a program lebonyolítását végző Prosperitati Alapítvány pénteken.

    A közlemény szerint a magyar miniszterelnök a héten hivatalában fogadta a legnagyobb délvidéki magyar párt elnökét, és a megbeszélésen egyebek mellett a vajdasági gazdaságfejlesztési programról is szó esett.
    Elhangzott, hogy az eddigi két pályázati körben 2993 pályázat érkezett, amelyből 1314 volt sikeres, és a pályázók összesen 2,5 milliárd forintot nyertek. A VMSZ elnöke ugyanakkor arról is beszámolt, hogy mintegy 1100 olyan pályázó van, akik a szükséges pontszám határán teljesítettek. Orbán Viktor kijelentette, hogy a szakmai értékelők véleményét figyelembe véve, ezek a pályázók is részesüljenek vissza nem térítendő támogatásban. Ennek értéke közel egymilliárd forint.
    A magyar kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel 30 milliárd forintos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. Az idén öt, 2017-ben és 2018-ban pedig további 7,5-7,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztanak szét. A programot a kormány a VMSZ-szel közösen valósítja meg.
    A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását. A program első sikeres pályázatának szerződését április 13-án Szabadkán Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében írták alá.