Emma napja van. | 2024.04.19

Internetes adatbázisba rendezték az erdélyi magyar népzenei és néptáncgyűjtéseket

2016-09-01 14:30:00

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület az interneten elérhető adatbázisba rendezte a számára felajánlott erdélyi magyar népzenei és néptáncgyűjtéseket - tájékoztatta az MTI-t Deák Gyula, az egyesület elnöke. 

    A Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt keretében az egyesület több mint 200 óra hang- és videofelvételt digitalizált, rendszerezett és tett közzé a folkmedia.ro honlapon, amelyen a hagyományokat megőrző település és az adatközlő neve alapján is keresni lehet a felvételeket. 
    Deák Gyula az MTI-nek elmondta, a felvételeken elsősorban falusi idős emberek mutatják be saját hagyományaikat. A műkedvelő vagy professzionális tánccsoportok színpadi produkcióinak felvételeit nem vették be a gyűjteménybe. Hozzátette: az adatbázis azoknak a gyűjtéseit tartalmazza, akik úgy döntöttek, hogy közkinccsé teszik az általuk rögzített anyagot, és díjmentesen felajánlották ezt. A gyűjteményeiket saját tulajdonnak tekintő gyűjtők felvételei egyelőre nem kerülhettek be az adatbázisba. 
    Az egyesületi elnök szerint csupán a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének digitális megőrzésére vonatkozó, a norvég alap által támogatott projekt járt le augusztus végén; a gyűjtő munka tovább folytatódik. A 247 ezer lej (17 millió forint) értékű projekt költségeinek 90 százalékát biztosította a norvég alap. Deák Gyula hozzátette: ha sikerül újabb gyűjteményeket megszerezni, ezek digitalizálására és feldolgozására újabb pályázatot nyújtanak be.
    Az egyesületi elnök elmondta, az adatbázis ezáltal bárki által tanulmányozható, aki kíváncsi rá. Hozzátette: elsősorban a néptánccal foglalkozó szakmabeliek érdeklődésére számít, akik tanulni szeretnének az archivált felvételekből. Azt is megjegyezte, hogy a cigány közösség által megőrzött népzenei és néptánckincs elválaszthatatlan a magyartól, így az adatbázis cigányok körében készített felvételeket is tartalmaz.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó