Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szeparatizmus miatt vádat emeltek egy kárpátaljai lakos ellen március 15-i beszéde miatt

2016-08-30 16:11:00

 

Szeparatizmus miatt vádat emelt a Kárpátalja megyei ügyészség egy kárpátaljai lakos ellen, aki Ukrajna államhatárainak a módosítását szorgalmazta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc munkácsi emlékművénél március 15-én tartott beszédében.

 

    A vádlott az ünnepi megemlékezésen elmondott beszédében Kárpátalja Ukrajnától való elszakítására szólított fel, mert szerinte a területet törvényellenesen csatolták az országhoz. A vádirat szerint szónoklatával a gyanúsított nemzetiségi ellentéteket is szított, mert azt állította, hogy az ukrán hatalom elnyomja Kárpátalja őslakosságát (a ruszinokat) - adták hírül kedden ukrán hírportálok.
    Egyes kijevi orgánumok azt írták, hogy magyar nemzetiségű ember ellen folyik eljárás. Az ügyben nyomozást folytató Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának hétfői sajtóközleménye szerint az illető rendszeresen részt vesz tömegrendezvényeken.
    A hatóságok nevet ugyan nem említenek, de valószínűsíthető, hogy az egyik ruszin szervezet munkácsi illetőségű vezetőjéről van szó, aki a kárpátaljai ruszinok képviseletében évente két magyar évfordulós megemlékezésen is felszólal ruszin nyelven.
    Az eljárás alá vont férfi a vádirat az ukrán büntető törvénykönyv több cikkelyét is megsértette, ezért, ha bűnösnek találják, teljes vagyonelkobzásra és 5-től 10 évig terjedhető börtönbüntetésre ítélhetik.
    Az SZBU közlése szerint az év eleje óta Kárpátalján nyolc személy ellen indult eljárás Ukrajna nemzetbiztonsága ellen elkövetett bűncselekmény gyanújával, négy érintettnek az ügye jelenleg bírósági szakban van.