Gedeon napja van. | 2024.03.28

Németországban vádat emeltek egy 16 éves feltételezett terrorista ellen

2016-08-29 15:34:00

Németországban a szövetségi legfőbb ügyészség egy rendőr megkéselése miatt vádat emelt egy 16 éves lány ellen, aki a hatóság hétfői közleménye szerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet megbízásából hajthatta végre a támadást.

    A német-marokkói kettős állampolgárt gyilkossági kísérlettel, súlyos testi sértéssel és külföldi terrorszervezet támogatásával vádolta meg a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság.
    Bíróság elé állítottak egy 19 éves német-szíriai kettős állampolgárságú fiatalembert is, ő az ügyészség szerint tudomást szerzett a Safia G. néven azonosított lány tervéről, de nem értesítette a rendőrséget, ami bűncselekménynek számít.
    Safia G. legkésőbb 2015 novemberében azonosulhatott az IÁ nézetrendszerével, és egy online üzenetküldő szolgáltatás révén kapcsolatba lépett a terrorszervezet egyik szíriai tagjával. Elhatározta, hogy csatlakozik a dzsihadistákhoz, az idén januárban el is utazott Isztambulba, és felvette a kapcsolatot közvetítőkkel, hogy segítsenek eljutni Szíriába. Édesanyja azonban utánament a török városba és hazavitte. 
    Azonban az IÁ emberei még Isztambulban rábeszélhették arra, hogy Németországban hajtson végre egy "mártír műveletet". A lány ezzel a céllal ment február 26-án a hannoveri főpályaudvarra, két konyhakéssel felfegyverkezve. 
    A szövetségi rendőrség egy munkatársa a pályaudvaron egy rutinellenőrzésen megállította és elkérte az iratait. A lány kést rántott és nyakon szúrta a rendőrt, akin életmentő műtétet kellett végezni - áll a szövetségi legfőbb ügyészség közleményében.