Auguszta napja van. | 2024.03.29

CineFest - Tizennyolc film az idei versenyprogramban

2016-08-23 11:45:11

 

Tizennyolc alkotás szerepel a nagyjátékfilmes versenyprogramban a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet szeptember 9. és 18. között rendeznek meg - közölték az MTI-vel kedden a szervezők, akik új programstruktúrát, erősebb verseny szelekciót és változatosabb szekciókat ígérnek az idei mustrára.

 

    A közlemény szerint olyan hiánypótló alkotások kaptak helyet a nagyjátékfilmek versenyében, mint a Sundance Filmfesztivál nagy szenzációjaként megismert Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man), az új-zélandi Taika Waititi rendezte Vademberek hajszája vagy a neves amerikai rendezőnő, Kelly Reichardt legújabb munkája, az Egyes nők.
    Szintén versenybe száll a fődíjért a dán Martin Zandvliet A homok alatt című második világháborús drámája, a Cannes-ban a kritikusok által vegyesen fogadott, ám végül a zsűri nagydíjával távozó Xavier Dolan mű, az Ez csak a világ vége című családi dráma, valamint Maren Ade komédiája, a Toni Erdmann is. A magyar színeket a versenyben Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című munkája képviseli, de elindul Anca Miruna Lazarescu magyar koprodukcióban készült Utazás apánkkal című filmje is.
    A leginnovatívabb mű a versenymezőnyben a thaiföldi író, Prabda Yoon első egészestés filmje, a Motel Mist, amelynek vetítésén a rendező is ott lesz Miskolcon. Emellett két művész sci-fi is verseng a miskolci elismerésekért, a Bennszülött és az Azonosak című produkciók. Utóbbi - Drake Doremus rendezése - sajátos Orwell-adaptáció, amely sok ponton rokon George Lucas THX 1138 című klasszikusával, így azt is műsorra tűzi a fesztivál - áll a közleményben.
    A szervezők szerint az elmúlt éveknél erősebb lesz a Kitekintő/Open Eye című szekció, amelyben helyet kapott a bosnyák Danis Tanovic új mozija, a Halál Szarajevóban, Whit Stillman kosztümös szuperprodukciója, a Szerelem és barátság, valamint a legendás Paul Verhoeven, az Elemi ösztön folytatásként is felfogható Elle című abszurd thrillere is. Magyarok is találhatók a Kitekintőben, az eddig csak forgatókönyvíróként ismert Tasnádi István debütje, a Memo, és egy amerikai koprodukció, a Fiú a vonaton, amelynek egyik főszerepét Tóth Barnabás alakítja.
    A CineClassics fókuszában idén Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája és Makk Károly, a fesztivál 2016-os életműdíjasa áll, emellett bemutatják a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) három új DVD-jét, és megemlékeznek a negyven éve elhunyt Latinovits Zoltánról is, aki Miskolcon kezdte pályáját.
    Új szekció a fesztiválon a Midnight Screenings, azaz az éjféli vetítések. Ezen belül régi és új horror klasszikusokat izgulhatnak végig a nézők Wes Craven digitálisan felújított klasszikusától, a Rémálom az Elm utcában első részétől kezdve a Cannes-ban debütált Vonat Busanba - Zombi expresszig, amely minden idők legdrágább dél-koreai szuperprodukciója volt.
    Szintén új színt hoz be a programba a MusicDocs szelekció, amelynek részeként láthatja a közönség Thorsten Schütte zseniális dokumentumfilmjét Frank Zappáról, valamint Bereczki Csaba Soul Exodus-át, amely New York-i klezmer zenészekről mesél őszintén és átütő erővel - olvasható a közleményben, amely emlékeztet: a mustra díszvendége Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő lesz.