Auguszta napja van. | 2024.03.29

Czibere: ismét lehet pályázni az Út a diplomához programban

2016-08-18 15:31:00

 

Ismét lehet pályázni a hátrányos helyzetű - kiemelten a roma - hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatását szolgáló Út a diplomához programban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

 

    Czibere Károly a Jezsuita Roma Szakkollégiumban tartott sajtótájékoztatón közölte, az idei keret 275 millió forint, 65 millióval több a tavalyinál.
    A részleteket ismertetve elmondta, a pályázat két részből áll. Pályázhatnak önköltséges formában tanuló hallgatók, ők félévente legfeljebb 400 ezer forintot kaphatnak a tandíj fedezésére, emellett pedig elnyerhető szabad felhasználású ösztöndíj is, amelynek felső határa 125 ezer forint egy félévre. A pályázatokat több lépcsőben bírálják el, pályázni október 31-éig lehet.
    Idén először már nem csak alap-, mester- és osztatlan képzésben tanulók, hanem felsőoktatási szakképzésben részt vevők is jelentkezhetnek - jelezte az államtitkár.
    Czibere Károly felidézte: 2011-ben döntött a kormány egy társadalmi felzárkózási stratégia létrehozásáról, ennek fontos eleme volt, hogy a hátrányos helyzetű családok gyerekei minél fiatalabb korban kapjanak lehetőséget a felzárkózásra. A stratégia kiemelt eleme a tanulás lehetőségéhez hozzáférés javítása. Különösen fontos a támogatás az iskolatípus-váltásnál, mert olyankor a legnagyobb a lemorzsolódás - fűzte hozzá.
    A cél, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásánál ne legyen determináló tényező a család alacsony jövedelme, a rossz lakáshelyzet, a szülők alacsony iskolai végzettsége - emelte ki az államtitkár.
    Közölte, a 2010-es évek elején a roma fiatalok részaránya fél százalék volt a felsőoktatásban, az elmúlt tanévben pedig már 1,7 százalék. Ez fontos eredmény, de még mindig van mit tenni - jegyezte meg.