Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tíznapos lesz idén a Partiumi Magyar Napok programsorozata

2016-08-17 15:23:38

 

Két hétvégét is magában foglaló, tíznapos rendezvénnyé bővül idén a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok programsorozata, amelyet augusztus 19. és 28. között tartanak az erdélyi városban.

 

    Stier Péter főszervező az MTI-nek szerdán elmondta, hogy tizenötödik alkalommal szervezik meg a fesztivált, amelynek időtartamát a jubileumra való tekintettel bővítették, és amelyen a tavalyi négy helyett öt helyszínen állítanak fel színpadot. A főszervező felidézte, hogy első alkalommal kétnapos volt a rendezvény, amelyet az elmúlt öt évben sikerült fokozatosan egy hetesre, most pedig tíznaposra bővíteni.
    A szervezők több mint 150 programmal várják az érdeklődőket. A magyar napoknak 25 civil társszervező egyesülete van. Stier Péter hangsúlyozta: a költségvetés mintegy egynegyede származik a helyi és a megyei önkormányzattól, 30 százalékot tesz ki a pályázatok útján elnyert magyar állami támogatás, a többi 45 százalékot magáncégek biztosítják. Elmondta: örvendetes, hogy évről évre több cég keresi meg a szervezőket, hogy támogatni akarja a magyar napokat.
    Stier Péter az újdonságok között említette, hogy a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia első alkalommal ad szabadtéri koncertet, a Széchenyi utcában felállított új színpadnál pedig a magyar napok történetének legnagyobb könyvvásárát tartják, amelyen tizennégy kiadó vesz részt.
    Minden nap lesznek színházi és bábszínházi, valamint operett- és operaelőadások, a szatmáriak megtekinthetik Hernádi Judit Hernádi Pont című produkcióját is.
    A programban jelentős szerepet kap a néptánc és a népzene. Augusztus 20-án koncertformában adják elő az István, a király című rockoperát. Fellép egyebek mellett a Kiscsillag, a Moby Dick, a Magna Cum Laude, az Intim Torna Illegál, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Ragtime Band és az Alma együttes.