Emma napja van. | 2024.04.19

Ősztől folytatja iskolai előadásait a Melodika Csoport

2016-08-16 14:41:00

 

Ősztől folytatja iskolai előadásait a klasszikus zenei alapokból kiinduló, crossover zenét játszó Melodika Csoport, amely júniusban közönségdíjat kapott egy amerikai, innovatív zenei tendenciákat támogató kamarazenei versenyen.

 

    Pödör Bálint, a zenekar ütőhangszereken játszó tagja az M1 aktuális csatorna keddi műsorában számolt be arról, hogy nagyon büszkék a közönségdíjra, de az is fontos számukra, hogy a verseny révén rengeteg barátságot és ismeretséget szereztek.
    A zenész elmondta, hogy a melodika valójában egy zongorabillentyűzettel ellátott fúvós hangszer, amely még nem túl elterjedt. Erről a hangszerről nevezték el a zenekart, amelynek célja, hogy klasszikus zenei alapokról kiindulva egyedi, újszerű zenei világot hozzon létre.
    Az amerikai SAVVY Chamber Music Competition döntőjébe bemutatkozó videójuk elküldése után, több válogatáson átesve jutottak be. Az újító zenei tendenciákat támogató verseny júniusban zajlott. A döntőbe jutás feltétele volt, hogy valami új, egyedi zenei produkcióval kellett szerepelniük.
    A verseny győztese a Invoke együttes lett, amely a Melodika Csoportot egy közös washingtoni fellépésre kérte fel. "Nagyszerű volt a közös koncert" - idézte fel Pödör Bálint, hozzátéve, hogy azóta is tartják a kapcsolatot a zenészekkel.
    A Melodika Csoport szeptembertől folytatja iskolai koncertjeit. Az együttes tagjai - akik képzett zenepedagógusok - már korábban is tartottak ismeretterjesztő sorozatot budapesti és vidéki iskolákban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az előadások most ismét az NKA pályázatának köszönhetően indulhatnak újra. A program keretében gyerekeknek játszanak többnyire klasszikus zenét, de a koncerteket követően rendszeresen tartanak foglakozásokat is - fűzte hozzá a zenész.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó