Tivadar napja van. | 2024.04.20

Ismét a legjobb négy között akar zárni a DVTK női kosárlabdacsapata

2016-08-15 11:57:23
A legutóbbi idényben negyedik Diósgyőr női kosárlabdacsapata a 2016/2017-es szezonban is a legjobbak között akar zárni mind a bajnokságban, mind a kupában. Erről Maikel López vezetőedző beszélt Miskolcon, az együttes hétfői sajtótájékoztatóján, s hozzátette: az elmúlt években szinte mindig bejutottak a legjobb négy közé annak ellenére, hogy a magyar bajnokság évről évre erősödik. Emlékeztetett arra, hogy az NB I-ben az idén is két euroligás csapat, a Sopron és a Győr, valamint négy Európa Kupás együttes indul. A Diósgyőrnél több mint két éve dolgozó Maikel López azt is elmondta: a játékosok ismerik a stílusát, hasonlóképpen gondolkodnak a kosárlabdáról, és meg tudják valósítani azokat az elképzeléseket, amelyeket eltervez. Jelezte, arra számít, hogy az idény első fele kemény és nehéz lesz, ezért a bajnokság rajta előtti időszakban heti 10-11 edzést tart. Czank Tímea csapatkapitány arról beszélt, hogy az NB I most következő idénye kiegyensúlyozottabbnak ígérkezik, mert több rivális is erősödött. "A mi csapatunk is sokat változott, lehet, hogy az elején emiatt egy kicsit döcögősebb lesz a játék" - mondta Czank, de megjegyezte, hogy a bajnokságban és az európai kupaporondon is szeretnének előrébb jutni, mint az előző szezonban. Az Aluinvent DVTK több új játékost szerződtetett, többek között Gorjanácz Ágnest, aki a PEAC-tól, Adamecz Lillát, aki a Vasastól érkezett, valamint az amerikai Cierra Robertson-Warrent, aki az elmúlt idényben a PINKK Pécs színeiben szerepelt.