Gedeon napja van. | 2024.03.28

KSH: júniusban 1,5 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

2016-08-15 10:19:00
A növényi termékek árának 3,5 százalékos emelkedése, az élő állatok és állati termékek árának 1,8 százalékos csökkenése eredőjeként júniusban 1,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A búza ára 10 százalékkal esett, a kukoricáé 24 százalékkal nőtt, így a gabonafélék ára 8,7 százalékkal emelkedett. A jelentés azonban fontosnak tartja megjegyezni, hogy a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg. A gyümölcsök ára 6,9 százalékkal, a zöldségféléké 4,1 százalékkal nőtt. Az előbbi termékcsoportban az ár emelkedését a meggyfélék és a földieper áremelkedése határozta meg. Az élő állatok termelői ára 1,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké azonban 9,0 százalékkal lett alacsonyabb, mint tavaly júniusban. A vágósertés ára 4,6 százalékkal nőtt, kilogrammonként 380 forintba került júniusban, ami az elmúlt másfél év legmagasabb felvásárlási ára. A tej felvásárlási ára 10 forinttal csökkent egy év alatt, a tojás 2 forinttal volt olcsóbb júniusban, mint egy éve, ami egyaránt 12-13 százalékos esésnek felel meg. Az év első hat hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,0 százalékkal emelkedtek, a növényi termékek 4,4 százalékot drágultak. A gabonafélék ára 2,5, a zöldségé 8,1, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal emelkedett, a burgonya 63,7 százalékkal drágult. Az élő állatok (-2,9 százalék) és az állati termékek (-9,4 százalék) ára együttesen 4,9 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához képest. A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,6 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint a múlt év első felében. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,1 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos növekedéséből adódott.