Auguszta napja van. | 2024.03.29

Czibere: 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon

2016-08-13 10:44:00

 

Legalább 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon, amelyek lakói hátrányos helyzetűnek számítanak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

 

    Czibere Károly elmondta: a kormány az ilyen összetett szociális problémákkal küzdő embereknek segítene a komplex telepprogrammal, amely folytatására augusztustól 91 milliárd forint áll rendelkezésre.
    Megjegyezte, hogy azért is van szükség az ilyen átfogó programokra, mert azt tapasztalták, a szociális problémák gyakran nem külön-külön, hanem halmozottan jelentkeznek és bizonyos területeken koncentrálódnak. 
    Az államtitkár pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a karitatív szervezetek, egyházak, civilek, önkormányzatok bevonásával megvalósuló telepprogramok lényege nem lakásépítés vagy felújítás, hanem a közösségfejlesztés. Hozzátette: a szociális munka eszköztárával diagnózist állítanak fel, feltárják a problémáikat, majd saját erőforrásaik feltérképezése után megerősítik a közösségeket.