Gedeon napja van. | 2024.03.28

Világhírű együttesek a nyíregyházi Vidor Fesztiválon

2016-08-12 20:13:00

 

Világhírű együttesek is fellépnek a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, amelyet augusztus 26. és szeptember 3. között rendeznek meg.

 

    Kirják Róbert, a nyírségi Móricz Zsigmond Színház igazgatója a kilencnapos fesztivál teljes programját ismertető pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a színházi előadásokon, amelyeken az elmúlt évad legsikeresebb hazai vígjátékai versengenek a díjaként, több száz kulturális programot szerveznek a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, illetve a térség 21 településén.
    A Makk Károly vezette zsűri kilenc díjat ítél majd oda a színházi programban résztvevő teátrumoknak, illetve a darabokban legjobb teljesítményt nyújtó művészeknek.
    Az igazgató a fesztivál zenei programját kimagaslónak nevezte, hiszen a hazai kedvencek mellett a világ szinte minden tájáról érkező zenekarok is fellépnek majd a Nyíregyháza különböző pontjain felállított szabadtéri színpadokon.
    A városháza előtti Kossuth téren a közönség láthatja a világhírű szerbiai Boban Markovic Orkestart, a mexikói Los de Abajot, a francia Sergent Garciát, valamint az afrikai Maliból érkező Songhoy Blues együttest.
    A hazai művészek közül a fesztiválra várják Rúzsa Magdit, Szabó Balázs Bandáját, Péterfy Borit, a Love Bandot, a Honeybeastet, a The Bieberset, és a Budapest Bárt is.
    Egy másik, a Korzó Színpadon fellép a többi között a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió, a Folkfusion Band, a Bluesers, a Carpedignem, és a nézők megtekinthetnek egy különleges Tudós Nők - Slam Poetry Show-t is.
    A színpadi koncertek mellett a Vidor Kertben és a Móricz Kertben ugyancsak lesz zenei program mind a kilenc napon.
    A fesztivál ideje alatt a belvárosi forgatagban pedig karikaturisták, pantomimesek, street comedy show, akrobaták, artisták, zsonglőrök és bohócok szórakoztatják majd a nagyérdeműt.
    Nyíregyháza főtere emellett az ország legnagyobb mozijává is válik, estenként magyar filmvígjátékokat tekinthetnek meg az érdeklődők. A helyi mozikban szintén lesz vetítés, a legújabb kasszasikeres filmeket játsszák kedvezményes áron a betérőknek.
    Több kiállítást is rendeznek, így például a Nem létező tárgyak tárlatát láthatják a betérők a kőszínház galériájában.
    A programok 90 százaléka ingyenes, s nem csak Nyíregyházán, hanem a további 21 szabolcsi településen is.
    Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: a Vidor Fesztiválra ma már nem csak az ország minden részéből, hanem külföldről is várnak nézőket. Hozzátette: az idén már 95 millió forint költségvetésű fesztivál anyagi hátterét középtávon már sikerült biztosítani, a főszponzorrá előlépett Bige Holding Csoport a 20. fesztiválig vállalta, hogy támogatja program kiadásait.
    Bige László, a vegyipari nagyvállalkozás elnök-vezérigazgatója megjegyezte, hogy a cég szívesen támogat minden színvonalas kulturális rendezvényt, így a 20. Vidor Fesztivál után akár megújíthatják a hosszú távú szponzori szerződést.