Emma napja van. | 2024.04.19

Rio 2016 - A tollaslabdázó Sárosi Laura kikapott első mérkőzésén

2016-08-11 18:50:00

 

A tollaslabdázó Sárosi Laura első mérkőzésén két játszmában kikapott a kilencedik helyen kiemelt indiai Pusarla Venkata Sindhutól a riói olimpiai csütörtöki versenynapján.

 

    A reggeli mérkőzések kissé elhúzódtak, így a 23 éves játékos - aki Ódor Andrea 1996-os atlantai szereplése óta az első magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon - bemutatkozása nagyjából 50 percet csúszott.
    A világranglistán 65. Sárosi riválisa óriási fölényben játszott az első játszmában. A kettejük közti jelentős magasságbeli különbségből adódóan - Sárosi az alacsonyabb - az indiai játékos a magas labdákat kíméletlenül bombázta lábra, és az ejtései is pontosak voltak. A szett végén Sárosi egy mentés közben rosszul esett, rövid ideig a derekát fájlalta. Az első játszmát végül 13 perc alatt 21-8-ra nyerte az indiai, a leghosszabb labdamenet 19 ütéses volt.
    A második felvonás kezdetén Sárosi már nem "ragadt be", 5-5-ig felváltva estek a pontok, az indiai ezután azonban sorozatban négy pontot csinált, és még a magyar játékos is "besegített" neki egy-két rontott ziccerrel, így 11-9-nél pihentek. Sárosi ugyan becsülettel küzdött minden labdamenetben, de az indiai egyre jobban elkapta a fonalat, és gyönyörű ütésekkel növelte előnyét. A második játszma 14 perc alatt 21-9 lett.
    Sárosi a csoport második mérkőzésén szombaton a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen lép pályára.
    A férfiak és a nők versenyében is 13 csoportban zajlanak a küzdelmek, az első három kiemelt csoport győztese közvetlenül a negyeddöntőbe jut, a tíz másik csoportelső egymással játszik a nyolcaddöntőben.
    Eredmény:
    női tollaslabda, M csoport:
Pusarla Venkata Sindhu (indiai, 9.)-Sárosi Laura 2-0 (8, 9)