Auguszta napja van. | 2024.03.29

Időjárás-jelentés

2016-08-11 17:12:00

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

   Várható időjárás az ország területén péntek estig

    Nyugat felől gyors ütemben csökken a felhőzet, estére a Dunántúlon nagy területen ki is derül az ég. Elszórtan záporok főként a Salgótarján-Szeged vonal széles sávjában alakulhatnak ki, de kisebb csapadék másutt sem zárható ki. Éjszaka lassan a keleti területeken is feloszlik a felhőzet, foltokban köd képződik, és reggelre a középső országrészben is megszűnnek a záporok. Pénteken a napsütést a Dunától keletre csak kevés, a Dunántúlon pedig több felhő zavarhatja, egy-egy kisebb zápor is legfeljebb a nyugati határnál fordulhat elő. Éjszakára az Alföld kivételével mindenütt legyengül a légmozgás, majd pénteken ismét többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az Alföldön általában 10 és 14, másutt 6 és 10 fok között alakul, de a hidegre érzékeny, szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet.
    A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19 és 24 fok között valószínű.


    Időjárási helyzet Európában

    Európának csak kisebbik hányadán tombol jelenleg a nyár; anticiklonok főként a szárazföld keleti harmadán, és az Ibériai-félszigeten eredményeznek napsütéses, száraz időjárást. A nyárias hangulatról a hőmérsékletek is árulkodnak: a Fekete-tenger térségében és a Balkán-félszigeten nagy területen mérnek délután 32, 35 fokot, de Spanyolországban néhol a 37 fokot is meghaladja a maximum. Az eddigiekkel ellentétben a kontinens más tájain inkább az őszt idézi az időjárás, egy észak-dél irányban hosszan elnyúló frontrendszer ugyanis több fokkal mérsékli a nappali felmelegedést. A frontálzóna mentén jellemzően erősen felhős vagy borult az ég, zápor, zivatar is többfelé kialakul, az Alpok térségében néhol 100 mm-t meghaladó csapadék is lezúdul. Szintén egy ciklon melegfronti szakasza eredményez változékony időjárást a Brit-szigetek környékén és a Benelux-államokban, csendes esőt okozva a térségben. A hőmérséklet csúcsértéke nagy területen 16 és 22 fok között alakul, de a Brit-szigetek északi felén és Skandináviában ennél alacsonyabb értékek is előfordulnak. A korábban említett frontrendszer csütörtökön lassan a Kárpát-medencén is átvonul, mögötte pénteken már lényegesen szárazabb levegő érkezik fölénk.