Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tömegtüntetések miatt egyelőre nem épül atomhulladék-feldolgozó egy kelet-kínai városban

2016-08-10 10:54:41

 

Felfüggesztette atomhulladék-feldolgozó beruházásának előkészületeit az a kelet-kínai város, amelyben három napon át több ezren tüntettek a tervezett projekt ellen - számolt be a fejleményről a helyi média szerdán.

 

    A 15 milliárd dolláros, elvben 2020-ban kezdődő és 2030-ra megvalósuló kínai-francia beruházás ellen elsősorban a környezetet és vele a lakosság egészségét veszélyeztető aggodalmak miatt tiltakoznak az emberek.
    Sajtójelentések szerint az újrahasznosító és feldolgozó üzem megépítésének helyszínéül mintegy tucatnyi település került szóba, ám már a múlt hónapban elterjedt a hír: a kiválasztott város a Csiangszu tartománybeli tengerparti Lianjünkang lehet.
    A napok óta demonstráló helyiek ezrei azonban kiabálva és farkasszemet nézve a teljes "harci díszben" sorfalat álló rendfenntartó rohamosztagosokkal, egyértelmű tiltakozásukat fejezték ki az önkormányzat esetleges szándékával kapcsolatban. Kifejezték: nem kérnek az állami nagyvállalat, a China National Nuclear Corporation (CNNC) és a francia Areva közös vállalkozásából, elég nekik a már ott működő, és fejlesztés alatt álló Tienvan atomerőmű, amelyben két orosz tervezésű reaktor működik.
    Az önkormányzat korábban csupán annyit közölt, hogy a helyszín kiválasztása folyamatban van, és amint van már konkrét elképzelésük, azt nyilvánossá teszik és kikérik a lakosság véleményét.
    A helyi napilapban a városvezetés most jogi lépésekkel fenyegette meg azokat a "törvénysértő elemeket", akik "zavart keltettek a közösségben és rémhíreket terjesztettek a projekttel kapcsolatban".
    Korábbi jelentések szerint a tüntetők egy része vizes palackokkal, tojással dobálta meg a rendőröket és kisebb összetűzésekre is sor került a demonstrálók és a rendfenntartó tömegoszlatók között. Az egyik protestáló elleni durva fellépésről videofelvétel is készült.
    Kína gyors ütemben fejleszti nukleáris energiaiparát, jelenleg több mint 30 reaktort üzemeltet és mintegy 20 van épülőben. A tervek szerint 2020 végére az összes teljesítményét 68 gigawattra kívánja növelni.