Rudolf napja van. | 2024.04.17

Oláh Gipsy Beats: elkészítette első lemezét a roma supergroup

2016-08-10 09:34:42

 Elkészítette első stúdióalbumát a 2007 óta létező Oláh Gipsy Beats. A négy népszerű roma zenekar tagjaiból álló supergroup a No. 1 című anyagot csütörtökön mutatja be az óbudai Kobuci Kertben.

    "A csapat létrejötte az egykori Erzsébet téri Gödör Klubban működött Athe Sam roma összművészeti fesztiválhoz köthető. A rendezvény szervezőjeként nem tudtam eldönteni, melyik roma zenekar nyissa meg a fesztivált, ezért azt találtam ki, hogy valamennyi résztvevő együttes lépjen színpadra egy közös produkcióval" - idézte fel Kovács Antal gitáros, énekes, az Oláh Gipsy Beats vezetője az indulást az MTI-nek.
    A formációban a legkiválóbb hazai roma zenekarok képviselői szerepelnek egyszerre; a Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom, a Ternipe - a műfaj világszerte kedvelt zenekarai. A zenészek és táncosok által alkotott csapat közös muzsikálása a valóra vált álmokat, a barátság és az oláhcigány muzsika együttes varázsát nyújtja. A repertoár a négy zenekar slágereiből és az oláh cigányzenei kultúra alapjait képező hagyományos dalokból áll.
    "Mai köntösbe öltöztetett, tradicionális alapokon nyugvó zenét játszunk, folytatva azt az utat, amelyet az 1999-től létező Romano Drommal korábban elkezdtünk. A Romano Drom már különböző modern hangzásokat hozott össze, vegyítette a dzsesszt, az arab zenei világot, a flamencót, a katalán rumbát. Nyitottak voltunk és vagyunk az igényes popirányzatok felé is, mert úgy gondoljuk, hogy sokkal befogadóbb, ha olyan hangszeres kísérettel ötvözzük az autentikus zenét, amelyből ismerős ritmusok és dallamvilágok köszönnek vissza" - fejtette ki Kovács Antal.
    A dalokat a Romano Drom vezetője hangszerelte közös hangzássá. Különlegességet jelent a hét énekes egyszerre megszólalása, a rézfúvósok a balkáni zenei világot hozzák, és erőteljesen jelen van a dob és a basszus is, amely olykor a reggae ritmusait idézi. A Fonó Records gondozásában most megjelenő albumon 13 dal hallható.
    "A produkció mostanra érlelődött meg annyira, hogy úgy éreztük, mindenképpen lemezre kívánkozik. Az anyag az elmúlt kilenc évet, a részes zenekarok dalainak újragondolt változatait tartalmazza, két kivétellel, hiszen a Kirchima, valamint a Kerke dyesa új szerzemény" - mondta az Oláh Gipsy Beats vezetője.
    Az Oláh Gipsy Beats csütörtöki koncertjén a Kobuci Kertben a lemezen hallható dalok mellett a tagok anyazenekarai által ismertté tett más számok, slágerek, valamint az oláh cigány zenei kultúrát meghatározó darabok is elhangzanak. Előzenekarként a Kék Láng együttes lép színpadra.
    Az Oláh Gipsy Beats tagjai: Kovács Antal - szólógitár, ének (Romano Drom); Lakatos Béla - kanna, ének (Ternipe); Dobi Matild - ének (Ando Drom); Farkas István - mandolin, ének (Ternipe); Szilvási István - kanál, ének (Szilvási Gipsy Folk Band); Tintér Gabriella - ének; Balogh József - gitár, ének (Romano Drom), Kovács Máté - kanna, perka, dob (Romano Drom); Seres Vilmos - szaxofon, klarinét, harmonika; Bordás Péter - basszus.