Emma napja van. | 2024.04.19

Nem várható nagy mozgás kedden a tőzsdén a szakértők szerint

2016-08-09 07:05:21

 

Nem számítanak nagy elmozdulásra kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

 

    Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője alacsony forgalom mellett enyhe pozitív hangulatra számít. Mint mondta, tipikus nyári kereskedés folyik a tőzsdéken, jelentősebb makroadat sem várható. A forint árfolyamára hatással lehet a júliusi magyar inflációs adat, amit reggel publikál a statisztikai hivatal - tette hozzá.
    Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint kis mínuszban nyithat az európai és a magyar tőzsde is. Kiemelte, a BÉT-en a júliusi inflációs adatokra figyel a piac. A Bloomberg konszenzusa alapján 0,2 százalékkal csökkenhetnek a fogyasztói árak - ismertette. Az üzemanyagárak esése miatt az élelmiszerek ára csökkenhetett, valamint a szolgáltatások áremelkedését zavarja meg az, hogy a telekommunikációs szolgáltatások tavaly júliusi, egyszeri 2,7 százalékos áremelkedése kiesik a bázisból - fejtette ki. A vártnál jóval alacsonyabb adat estén a forint árfolyama gyengülhet az euróval szemben - tette hozzá Kiss Mónika.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,41 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 27 357,86 ponton zárt hétfőn. A Mol 15 forinttal, 0,09 százalékkal, 17 175 forintra erősödött, 784,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 72 forinttal, 1,07 százalékkal, 6832 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,57 százalékkal, 438 forintra csökkent, forgalma 179,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,26 százalékkal, 5725 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.