Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hat nap után sikerült megfékezni az erdőtüzet lángokat La Palma szigetén

2016-08-08 14:50:59

 

Sikerült megfékezni a lángokat a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén a Jedey hegyen, ahol már hat napja ég az erdő összesen több mint 4500 hektáron - közölték a hatóságok hétfőn.

 

    Az elmúlt napokban elővigyázatosságból több településről 3 ezer embert evakuáltak, akik közül már az utolsó 500 ember is hazatérhetett.
    A tűz nem fenyegetett lakott területeket, de a füst terjedése miatt a szakemberek biztonságosabbnak vélték a kitelepítést.
    A hatóságok tájékoztatása szerint az erdőtűz teljes eloltása még napokig tarthat.
    A tűz keletkezéséért felelős 27 éves német férfi őrizetben van. Vallomásában elmondta: a dolgát végezte az erdőben, majd elégette a használt WC-papírt, de óvatlan volt, a száraz aljnövényzet pillanatok alatt lángra kapott, és nem tudta eloltani.
    Az erdőtűz halálos áldozatot is követelt: egy, az oltási munkálatokban résztvevő 54 éves erdész, autójával bennrekedt az égő erdőben.
    A spanyol mezőgazdasági, élelmezési és környezetvédelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint idén ez az ötödik nagy kiterjedésű, azaz 500 hektárnál nagyobb erdőtűz a dél-európai országban.
    Július 31-ig összesen 16 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává, jóval kevesebb mint tavaly, amikor több mint 52 ezernyi zöldterületet pusztított el a tűz az év első hét hónapjában.