Auguszta napja van. | 2024.03.29

Barack Obama feministának tartja magát 

2016-08-06 15:19:00

 Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből. 

    Obama elnök nem is cikket, hanem miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte "abszolút" a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen. 
    Az elnök a többi között leszögezi, hogy életében a főszerepet nők játszották. Obamát ugyanis az édesanyja egyedül nevelte, és serdülőkorának éveit pedig jobbára az anyai nagymamájánál töltötte. Külön csodálattal adózik Obama a hitvesének, Michelle-nek, aki szerinte rendkívül sok áldozatot hozott, mert a gyermeknevelés minden gondja szinte egyedül reá hárult. Szeretettel ír a lányairól, s mint megállapítja: az a jó a Fehér Házban, hogy egyetlen percnyire esik az otthona az Ovális Irodától, azaz a hivatalától, s így közelről szemlélheti leányai felcseperedését. 
    "Igen, fontos, hogy az édesapjukat feministának lássák, hiszen így alakul ki bennük, hogy mit is várjanak el majd minden férfitól" - szögezi le az elnök. Hozzáteszi: amikor az ember két kislánynak az édesapja, akkor jobban látja a társadalomban meglévő sztereotípiákat a nőkkel szemben.     "Teljes mértékben a férfiak felelőssége, hogy küzdjenek a szexizmus ellen is. És házastársként, udvarlóként, partnerként keményen dolgoznunk kell azért, hogy a férfi-nő kapcsolatok igazán egyenjogúak legyenek" - írja Barack Obama. 
    Az elnök kitér arra is, hogy az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő. S történik ez az Egyesült Államok alapítása óta eltelt 240 évben először és csaknem száz évvel azt követően, hogy az amerikai nők szavazati jogot kaptak. "Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága - írja Obama - ez történelmi pillanat." 
    Az elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy a XXI. század feminizmusának lényege úgy fogalmazható meg: mindenkit még szabadabbá tesz az egyenjogúság eszméje.