Gedeon napja van. | 2024.03.28

Magyarország lesz a díszvendég a szlovéniai AGRA mezőgazdasági vásáron

2016-08-04 14:07:29

Magyarország lesz a díszvendég az idei szlovéniai 54. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán, amit augusztus 20-25. között rendeznek meg - jelentették be a szlovén szervezők csütörtökön Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).

    Magyarország az 5-6. helyen áll Szlovénia kereskedelmi partnereinek sorában, a két ország áruforgalma - szlovén adatok szerint - évi mintegy 1,7 milliárd eurót tesz ki, és folyamatosan nő - mondta Szlovénia budapesti nagykövetségének gazdasági és kereskedelmi tanácsosa. Rok Tomsic hozzátette, hogy ebből a forgalomból mintegy 700 millió eurót az agrár- és élelmiszer-kereskedelem tesz ki.
    V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt mondta, a magyar-szlovén kapcsolatok kiemelkedő jelentőségűek Magyarország számára. Példaként hozta az együttműködésre az erdészet és a földügyi szabályozásra vonatkozó megállapodásokat, és közös munkacsoport létrehozását ez év januárjában, valamint megemlítette, hogy a Méhek Világnapja alkalmából is együttműködött a két szaktárca. 
    Hangsúlyozta: mindkét ország kiáll a mézelő méhek védelmében, a környezettudatos termelés mellett teszi le voksát. Szlovénia fontos partnere Magyarországnak a GMO-mentes Európa létrehozását célzó együttműködésben is. 
    Magyarország a hagyomány és a természet mottó jegyében szervezte meg az idén részvételét az AGRA szakkiállításon. Mintegy 300 négyzetméteren - a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében - azt szeretnék bemutatni, hogy milyen fontos a hagyomány és a természet megóvása. Ennek jegyében mutatkozik be a kiállításon 22 magyar erdőgazdaság és négy nemzeti park.
    Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a két ország közötti együttműködés fontos területe a határon átnyúló közös tevékenység. Például napi együttműködés van a nemzeti parkok között. Fontos a gyümölcsök tájfajtáinak megóvására irányuló közös erőfeszítés és a tájvédelem terén kialakult közös munka is. Ez utóbbi nemzetközi elismerését jelentette, hogy a Mesés Hetés közös program elnyerte az Európa Tanács díját - mondta az államtitkár.
    Janez Erjavec, a Pomurski Sejem d.d várárszervező cég, igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy az 54. AGRA-n a magyar nap augusztus 23-án lesz. A vásárra több, mint 30 ország mintegy 1700 kiállítóját várják, 20 százalékukat külföldről, és mintegy 120 ezer érdeklődő látogatóra számítanak.