Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kárpátaljai gyerekeket táboroztat a Zala Megyei Önkormányzat

2016-08-01 17:43:00

Csaknem félszáz kárpátaljai diákot lát vendégül vasárnaptól egyhetes táborozáson Zalaszabarban a Zala Megyei Önkormányzat, amely másodszor fogad Ukrajnából gyerekeket.

    A Holnapocska Táborban nyaraló diákokhoz hétfőn ellátogatott Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP), aki újságíróknak elmondta: tavaly fogadtak először kárpátaljai középiskolás gyerekeket, és már akkor döntöttek a táboroztatás folytatásról. 
    Idén 5,6 millió forintot különített el a Zala Megyei Önkormányzat erre a célra, így Munkácsról csaknem ötven diák nyaralhat az anyaországban és ismerkedhet Zala kulturális és természeti értékeivel.
    Hozzátette, hogy a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kiváló partnere a megyei önkormányzatnak, rajtuk keresztül invitálták meg a fiatalokat a zalai nyaralásra. Úgy fogalmazott, hogy ez egy "lélekdonor tábor", ahol a test és a lélek is gyógyulhat, ahol feltöltődhetnek a nehéz körülmények között élő gyerekek.
    Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke kifejtette: idén 48 diák utazhatott Zalába, harmadik-tizedik osztályos iskolások, mindannyian a tizenegy évfolyamos II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai. Érdekességként arra is kitért, hogy a táborozók között öt olyan kisdiák is van, akiknek szülei ukránok, de miután gyermeküket magyar iskolába járatják, kiválóan elsajátították a magyar nyelvet, és aktív résztvevői a cserkészmozgalomnak is.
    Az MTI érdeklődésére elmondta: a gyerekek közül néhányan már tavaly is részt vettek a zalaszabari táborozáson. Az idei csoportban pedig akadnak jó néhányan, akik most először járnak Magyarországon. 
    Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója arról számolt be, hogy a kárpátaljai gyerekek programjában a kikapcsolódásé a főszerep, de megismertetik őket Zala történelmi és természeti kincseivel is, így ellátogatnak a keszthelyi Festetics-kastélyba, kirándulnak Zalaegerszegre és zalakarosi fürdés is szerepel az egy hét eseményei között.