Andrea napja van. | 2024.04.18

Szakértő: Magyarországon csökken a vízbevétel

2016-07-30 13:57:00
Mika János éghajlatkutató szerint Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a vízbevétel, amelynek fő okozója az éghajlatváltozás. A szakértő az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, az éghajlatváltozás nem csak a hőmérséklet, hanem a felhőzet változásával is jár, Magyarországon és attól délre csökken, ami melegedést és hiányt okoz a csapadékban. Hozzátette: az északi területen ennek pont az ellenkezője igaz, emiatt a száraz területek még szárazabbak, a csapadékosak még csapadékosabbak lesznek. Emiatt ahol vízhiány volt, ott még nagyobb hiány lesz, ahol pedig vízbőség volt, ott még több víz lesz. Perger László, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezető tanácsadója a hírműsorban azt mondta, a föld teljes vízkészletének 2,8 százaléka édesvíz, ennek 75 százaléka nem hozzáférhető, a fennmaradó kevesebb mint 1 százalék fogyasztható. Felhívta a figyelmet, hogy ki kell elégíteni az ökológiai, ipari és mezőgazdasági igényeket is az emberi fogyasztáson kívül, és a helyzetet súlyosbítja, hogy a népesség folyamatosan emelkedik.