Csongor napja van. | 2024.04.16

Novák Katalin: a kormány figyel a keresztény fiatalok szavára

2016-07-29 21:43:00

 

A kormány fontosnak tartja és támogatja a keresztény ifjúsági találkozókat, ezzel is bizonyítva, hogy figyel a keresztény fiatalok szavára - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Mátrafüreden, a Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón.

 

    Novák Katalin köszöntőjében hangsúlyozta: a 11. alkalommal megrendezett ifjúsági találkozó azért is fontos esemény, mert túl azon, hogy a keresztény fiatalok kikapcsolódhatnak, színvonalas koncerteken vehetnek részt, fontos értékeket tehetnek magukévá.
    Az államtitkár szavai szerint ezek az ifjúsági találkozók azt üzenik a fiataloknak, hogy legyenek büszkék a kereszténységükre, vállalják bátran, hogy keresztény gondolkodású emberek. Kiemelte: az is fontos, hogy a fiatalok ne csak saját közösségükben, egymás között vállalják hitüket, hanem bátran hirdessék az élet minden területén.
    Hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja, és támogatja a keresztény ifjúsági találkozókat, ezzel is bizonyítva, hogy figyel a keresztény fiatalok szavára.
    Az egyház azzal is nagy segítséget nyújt a kormánynak, hogy közösséggé kovácsolja a fiatal keresztényeket - mutatott rá.
    Gáncs Péter, evangélikus püspök arról beszélt, hogy a család a társadalom alapsejtje, amelyet nem lehet semmivel sem pótolni, ahogyan a gyülekezeteket sem. A Szélrózsa  Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó jelentősége az, hogy az elmúlt 11 évben a gyülekezeti határokat áttörve tudta megszervezni a fiatal közösségeket.
    A 11. alkalommal megrendezett Szélrózsa  Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó július 27-től július 31-ig tart a Mátra Kempingben. A rendezvény célja, hogy az ország evangélikus fiataljainak kétévente találkozási lehetőséget biztosítson, emellett teret adjon a közösségépítésre, tapasztalatcserére, élményszerzésre. A fellépők és előadók sorában szerepel Palya Bea énekes, Pál Feri atya, a Kaukázus zenekar és Kubiszyn Viktor író, valamint számos ismert és kedvelt világi és egyházi zenekar.