Auguszta napja van. | 2024.03.29

Frissült az Emmi ágazati értéktára

2016-07-29 14:16:00

A pálos rend mint magyar alapítású szerzetesrend lelkisége, történelmi és kulturális öröksége, valamint a falu- és tanyagondnoki szolgálat is felkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ágazati értéktárába - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

    Az Emmi közleménye emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés 2012-ben alkotta meg a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, amely kimondja, hogy az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell; örökségünket, a magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit átfogó értéktárban kell összesíteni.
    A törvény szerint az egyes ágazatokért felelős miniszterek területükön meghatározzák a feladatkörükbe tartozó nemzeti értékek körét. A nemzeti értékek ágazati értéktárba való felvételére javaslatot tehet az adott nemzeti értéket gondozó vagy fenntartó természetes vagy jogi személy.
    Az Emmi ágazati értéktárában jelenleg 45 elem szerepel, többek között a mohácsi busójárás, a mezőtúri fazekasság, a mohai tikverőzés, a magyar vízilabda sport, valamint több múzeum, könyvtár és levéltár gyűjteménye.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ágazati értéktára a www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=314#!DocumentBrowse honlapon érhető el.