Emma napja van. | 2024.04.19

Újabb "unokázós" csalások miatt emeltek vádat Budapesten

2016-07-26 12:03:00

 Újabb "unokázós" csalások miatt emeltek vádat Budapesten, az elkövetési érték hétmillió forint - közölte a fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-vel.

    Üveges Andrea tájékoztatása szerint egy 41 éves férfival szemben nyújtottak be vádiratot négy rendbeli csalás bűntette miatt. A vádlott időskorúaktól csalt ki pénzt oly módon, hogy ismeretlen társa telefonon a sértettek bajba jutott gyermekének vagy unokájának adta ki magát.
    A bűncselekményeket 2014 augusztusában és 2015 elején követték el Budapest XI. kerületében, rendszeres haszonszerzési céllal, idős emberek kárára.
    A férfi ismeretlen társa éjszaka telefonált, magát a sértett fiának vagy unokájának kiadva. Minden esetben azt állította, hogy ittasan közlekedési balesetet okozott, és a károk rendezéséhez azonnal pénzre van szüksége. A tévedésbe ejtett sértettekhez ezután a pénzért - mint az állítólagos unoka ismerőse vagy autószerelője - a vádlott ment el, akinek a kért összeget átadták.
    A 41 éves férfi és társa négy sértettet tévesztett meg a csalássorozattal, az elkövetési érték összesen mintegy hétmillió forint.
    A férfi ellen a kerületi ügyészség négy rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat, és letöltendő börtönbüntetést indítványozott - olvasható a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó