Mihály napja van. | 2024.05.08

Helyi párt adnak össze a győri barokk esküvőn

2016-07-20 14:27:00

 

Győri pár fogad örök hűséget egymásnak a 24. alkalommal megrendezendő barokk esküvőn Győrben, augusztus 13-án - jelentette be a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont szerdán sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.

 

    Serfőzőné Tóth Andrea igazgató elmondta, hogy hat pár jelentkezett az esküvőre, közülük választották ki Kiss Zsuzsa Juditot és Kőhalmi Andrást. A menyasszony óvónőként, a vőlegény vállalkozóként dolgozik a megyeszékhelyen, s többször látták már a ceremóniát.
    A háromnapos programot részletezve hozzátette: pénteken este a hagyományos szerenáddal veszi kezdetét a rendezvény, amelyet a Magyar Állami Operaház énekesei adnak a menyasszonynak a Zichy-palotában. Ezt követően Rákász Gergely koncertorgonista lép fel a Széchenyi téren. 
    Szombaton a belvárosi utcákban kézművesek, pantomimművészek és táncosok elevenítik meg a barokk kort, valamint gyermekprogramok és barokk tematikájú városnézések is lesznek egész nap. Az Esterházy-palota erkélyén többször lesz toronyzene, a Baross úton és a Széchenyi téren pedig barokk táncokat mutatnak majd be.
    A barokk felvonulás este hét órakor kezdődik, amelyen a menyasszonyt és a vőlegényt mintegy kétszáz jelmezes kíséri a Városház tértől a Dunakapu térig, ahol a 17. századi főúri szokások szerint adják össze őket. Az esküvő után a Musica Historica Együttes közreműködésével táncos mulatságot rendeznek.
    Vasárnap korabeli játszótér és kézműves játszóház várja a legkisebbeket, de egész nap táncos és zenés bemutatókat is tartanak a belvárosban. 
    A program ezúttal is kiegészül a Győri Reneszánsz és Barokk Hét programjaival, amely augusztus 13-ig minden nap más-más helyszínen kínál koncerteket.
    Somogyi Tivadar alpolgármester a sajtótájékoztatóan arról beszélt, hogy a program azért is sikeres, mert a városnak azt a  történelmi korát idézi meg, amikor a mai belváros utcaszerkezete és építészete kialakult. 
    Hozzátette: hogy a kormány családpolitikájának köszönhetően egyértelműen növekszik a házasságkötések száma.