Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ötvenéves idén a Debreceni Virágkarnevál

2016-07-18 17:32:00

Ötvenéves idén a Debreceni Virágkarnevál, amelyet néhány év kihagyás miatt idén 47. alkalommal rendeznek meg, az augusztus 20-i felvonulás mellett augusztus 13. és 21. között, számos programmal a város több pontján. Az eseményt a közmédia kiemelten kezeli.

    Az eseményt beharangozó hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy több magyar és külföldi előadó koncertjével, színházi és gyermekprogramokkal, 3D épületfestéssel várják a látogatókat az augusztus 20-i, hagyományos, több ezer fellépővel zajló karneváli felvonulás és a tűzijáték mellett.
    A főszervező felidézte, hogy Debrecenben már az 1900-as évek elejétől ünnepelték virágfelvonulással a város életében jelentős eseményeket, de nagyszabású karnevált 1966-ban rendeztek először. Azóta minden évben egyre több, nemcsak hazai, hanem számos meghívott külföldi résztvevővel rendezik meg a felvonulást augusztus 20-án. Mint mondta, az elmúlt ötven év alatt 550 kocsi vett részt a felvonuláson, öt kontinensről mintegy 60 ezer fellépő érkezett Debrecenbe és a kocsik díszítéséhez mintegy 100 millió virágot használtak fel az elmúlt fél évszázad alatt.
    Bódor Edit arról is beszélt, hogy a karnevált augusztus 13-tól számos program kíséri: a Nagyerdőben felépített szabadtéri színpadon koncertet ad mások mellett a Kaláka, Demjén Ferenc, a Habana Social Club, fellép az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház társulata is, a Kossuth téri színpadon pedig a Kodály Filharmonikusok, a Debreceni Helyőrségi Zenekar koncertjére és a Csokonai Színház Made in Hungária című előadására várják a közönséget.
    Bordos László Zsolt 3D mapping művész elmondta, hogy az Egyetem téren augusztus 18-án és 19-én speciális vetítés tartanak és a legmodernebb technikával hozzák "mozgásba" az egyetem épületének hatalmas homlokzatát.
    Elhangzott az is, hogy a 20-i karneváli felvonulást nagyszabású fieszta követi, amelyre virágkötészeti bemutatókkal, virágkiállítással és folklór műsorokkal készülnek a szervezők, este pedig a mintegy 1000 művész közreműködésével zajló showműsor és a hagyományos ünnepi tűzijáték zárja a napot.
    Az egyhetes fesztivál augusztus 21-én virágkocsi-kiállítással és külföldi hagyományőrző együttesek műsorával ér véget.
    Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kiemelte: a virágkarnevál egy olyan debreceni sajátosság, amelyre méltán lehet büszke az ország, ezért a közmédia kiemelt eseményként kezeli és több csatornáján élőben közvetít több programot. A hagyományos 180 perces virágkarneváli délelőtti közvetítésen és több helyszíni kapcsoláson túl a karneváli készülődésről is láthatnak kisfilmeket a nézők.