Tivadar napja van. | 2024.04.20

Magyar siker a díjugrató Nemzetek Díján

2016-07-16 11:35:00

 A magyar négyes nyerte pénteken a Nemzeti Lovardában rendezett díjugrató Nemzetek Díját.

    A verseny honlapjáról kiderült, hogy a magyarok összevetésben múlták felül a két forduló után hozzájuk hasonlóan négy hibapontos olaszokat. A hazai négyes az első körben hibátlanul lovagolt, így vezetett, míg másodjára Horváth Balázs Zordon, Hugyecz Mariann pedig Chacco Boy nyergében maradt hibátlan. Ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel és Tóth László Istivel egy-egy verőhibával zárt, de csak egyikük eredménye számított, miközben az első körben négy hibapontos olaszoknál másodjára hárman is rontás nélkül teljesítették a 160 centiméteres akadályokból álló pályát, azaz két kör után nem született döntés.
    Az összevetésben ifj. Szabó és az ellenféltő Luca Marziani vett részt, s mindketten egy-egy hibával zártak, ugyanakkor a hazai publikum örömére a magyar lovas több mint három másodperccel gyorsabb volt, ami magyar győzelmet jelentett. Harmadikként a címvédő dánok zártak 12 hibaponttal.
    Horváth és Hugyecz mellett további öt lovas volt, aki mindkét fordulóban hibátlanul teljesített. A Budapesten sorozatban ötödször megrendezett versenyen először született hazai győzelem, de a magyar négyes a sorozat más állomásain sem győzött az elmúlt öt évben.
    A második fordulóban a legjobb nyolc csapat szerepelhetett, minden körben a kvartett négy lovasának eredményéből a legrosszabb kiesett.
    A viadalon 14 együttes vett részt.