Andrea napja van. | 2024.04.18

Halott svájci ismerőse nyugdíját vette fel egy nagykanizsai nő

2016-07-12 18:42:00

 

Közel kétmillió forintos kárt okozott az a nagykanizsai nő, aki több hónapon át felvette és családjával felélte az időközben elhunyt svájci ismerősének nyugdíját.

 

    Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a 39 éves nőt még 2014 decemberében hatalmazta meg a svájci férfi, hogy a postai küldeményét, közte a nyugdíját is átvegye helyette. A férfi három hónappal később meghalt, a nő ennek ellenére a következő három hónapban is felvette a postán a nyugdíjat, összesen több mint 1,9 millió forintot.
    Az asszony a jogosulatlanul felvett pénzt - amivel a Magyar Postának okozott kárt - maga és családja megélhetésére fordította, az elköltött pénz nem térült meg.
    A Nagykanizsai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen - tette hozzá a zalai főügyészség szóvivője.