Auguszta napja van. | 2024.03.29

Republikánus bizottsági vezetők a Clinton elleni vizsgálat folytatását kérik

2016-07-12 06:23:08

 

Az amerikai képviselőház két republikánus bizottsági elnöke azzal a kéréssel fordult hétfőn az igazságügyi minisztériumhoz, hogy vizsgálja ki, nem tett-e Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje, eskü alatt hamis vallomást a külügyminiszterként használt magán e-mail-szerveréről tartott meghallgatásain.

 

    Jason Chaffetz, Utah republikánus képviselője és a virginiai Bob Goodlatte azt állítják, hogy Hillary Clinton önmagát hazudtolta meg az e-mail-botrány kapcsán tartott meghallgatásokon, tavaly ősszel ugyanis egy másik ügyben, az úgynevezett Bengázi-bizottság előtt, ugyanarról a tényről egészen mást mondott.
    Eskü alatt tett vallomásában például Clinton arról beszélt, hogy külügyminiszterként a magán e-mail-fiókjába soha nem kapott és nem is küldött onnan titkosnak minősített tartalmú leveleket, és valamennyi, a munkájával kapcsolatos elektronikus levelet továbbított a külügyminisztériumnak, illetve a minisztérium szerverére.
    A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey azonban a napokban kongresszusi meghallgatásán azt mondta, hogy Clinton e kijelentései nem feleltek meg a valóságnak. Comey szerint ugyanis a volt külügyminiszter kapott és küldött is titkosnak minősített információkat a magánfiókjából, a magánszerverén keresztül, és három ilyen esetre az FBI ügynökei bizonyítékot találtak vizsgálatuk során. Sőt, több ezer olyan elektronikus levélre bukkantak - mondta -, amelyet Clinton ügyvédjei nem is adtak át az FBI-nak.
    "Az FBI által összegyűjtött bizonyítékok közvetlenül ellentmondani látszanak eskü alatt tett tanúvallomása több részének is" - fogalmaz a két republikánus képviselő a folyamodványban, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. Chaffetz és Goodlatte ennek alapján kéri az igazságügyi tárcát, hogy vizsgálja meg: nem vétett-e a törvény ellen Hillary Clinton azzal, hogy eskü alatt hamis vallomást tett a kongresszus előtt. 
    Elemzők mindazonáltal rámutatnak: nem valószínű, hogy a demokrata párti irányítású igazságügyi tárca bármilyen vizsgálatot is indítana Hillary Clinton ellen az ügyben. 
    Chaffetz képviselő egyúttal az FBI igazgatójához is kéréssel fordult: tegye lehetővé a kongresszusi tagok számára az FBI-vizsgálat teljes anyagának megtekintését. Goodlatte és a Bengázi-bizottság elnöke, a dél-karolinai Trey Gowdy pedig kétszáz republikánus képviselő aláírásával küldött levelet az FBI igazgatójának, kérve őt annak további és részletes megindoklására, hogy miért nem kezdeményezte Hillary Clinton perbe fogását.