Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elégedetlen a kárpátaljai polgárőrségek működésével a megye kormányzója

2016-07-11 16:30:00

 

Elrendelte a Kárpátalján bejegyzett polgárőr egységek tevékenységének hatósági vizsgálatát és a csak papíron létező civil közrendvédelmi alakulatok működésének beszüntetését Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója, aki szerint a polgárőrségek zöme nem a közrend fenntartásával, hanem csempészéssel foglalkozik.

 

    A jelenlegi állapotok szerint Kárpátalján 173 - 2791 összlétszámú - közrendvédelmi egységet alakítottak és jegyeztettek be hivatalosan a közrend és az államhatár védelme céljából. Ez majdnem annyi, mint az összes járási, városi és megyei rendőrkapitányság személyi állománya - közölte hétfőn az ukrajnai megye kormányzója a Moskal.in.ua személyes honlapján.
    Bejegyzésében Moszkal azt írta: az év eleje óta a polgárőrök "hadserege" mindössze négy olyan személyt kutatott fel, aki bűncselekményt követett el, és 97 főt kapott rajta adminisztratív jogsértésen. Ráadásul a négy rajtaütés is rendőri közreműködéssel, közösen végrehajtott razziák során történt - emlékeztetett.
    Kárpátalja kormányzója szerint a polgárőr egységek "abszolút többségét" nem a jogsértések elleni küzdelem érdekében hozzák létre, hanem elsősorban azért, hogy csempészéssel foglalkozzanak a zöldhatáron, másodsorban pedig gázfegyverek vásárlására és használatára szóló hatósági engedélyek megszerzése céljából. Hozzátette: az ilyen szervezetek törvénysértések elleni harcának hatékonysága gyakorlatilag egyenlő a nullával. "Ezért utasítottam a rendvédelmi hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják meg a polgárőr alakulatok tevékenységét, és szüntessék be a csak papíron létezők működését" - írta személyes honlapján Hennagyij Moszkal.
    Az utóbbi hetekben kárpátaljai ukrán nacionalista szervezetek és kijevi sajtóorgánumok több esetben támadták a kárpátaljai magyar településeken működő polgárőr szerveződéseket, azzal vádolva őket, hogy hivatalos magyarországi támogatással katonai kiképzésben részesítik a tagjaikat arra az esetre, ha lehetőség nyílna Kárpátalja Ukrajnától való elszakítására. Rendre felszólították az ukrán rendvédelmi hatóságokat, mindenekelőtt a nemzetbiztonsági szolgálatot (SZBU), hogy indítson vizsgálatot a kárpátaljai magyar falvakban megalakított polgárőrségek tevékenysége ügyében.