Tivadar napja van. | 2024.04.20

Változik az egészségügyi ellátás finanszírozása augusztustól

2016-07-09 12:18:00

Emelkedik augusztustól az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege, 150 ezerről 180 ezer forintra.

    Az egészségügyi kormányzat vezetői által tartott háttérbeszélgetésen elhangzott az is, hogy az eddig külön soron érkező béremeléseket beépítik a súlyszámba. Emellett belső átcsoportosításokat is végrehajtanak a különböző kezelések alapján kialakított homogén betegségcsoportokhoz tartozó pontértékeknél.
    Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár leszögezte, a bér beépítése a finanszírozásba nem jelenti azt, hogy a munkavállalók kevesebb bért kapnának, az alapelv az volt, hogy egyik intézmény se kapjon kevesebbet az átalakítás után, mint amennyit korábban a külön soron érkező béremelésekkel együtt kapott.
    A cél az volt - mondta -, hogy megszabadítsák a kórházakat azoktól az ellátásoktól, amelyek nem feltétlenül igényeltek kórházi bennfekvést, de az ezekért kapott finanszírozásból tudták kigazdálkodni a nagyobb értékű beavatkozásokat.
    Mészáros János elmondása szerint az esetfinanszírozás átalakításánál a műtétes, nagy költségigényű eljárások kapnak nagyobb pénzügyi fedezetet, így a kórházaknak nem éri majd meg "feleslegesen" benntartani a beteget.
    Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár közölte, hogy a rendszer zökkenőmentes bevezetésére idén majdnem 3 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre.
    Cserháti Péter, a budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos a háttérbeszélgetésen a fővárosi ellátásszervezés részeként beszélt arról, hogy a tervek szerint "oldanák" a pesti gyermekellátási centralizációt, így bizonyos ellátási formák átkerülnének budai ellátóhelyekre.
    Kiderült az is, hogy a Kelenföldre tervezett új nagykórház építése nagyban függ attól, hogy a kormány hogyan dönt a Kelenföldi, illetve a Déli pályaudvar sorsáról.
    Ónodi-Szűcs Zoltán beszámolt arról is, hogy elkészült az az előterjesztés, amely az egészségügyi rendszerről leválasztaná a krónikus ellátást, a javaslat hamarosan a kormány elé kerül. Mint mondta, ebben az évben 2200 ágy kerül át a szociális szférához, összességében pedig 10-12 ezer ágy átadásáról lenne szó. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondása szerint az átadás-átvétel hároméves folyamat lenne, és tudomása szerint a szociális ágazat ennél több, mintegy 15 ezer krónikus ágyat finanszírozna a jövőben.
    Hangsúlyozta, hogy a betegeket ugyanolyan feltételekkel kell átvenniük a szociális intézményeknek, mint amilyen feltételek között jelenleg ápolják őket, és az ellátásért fizetett díjnál sem lehet eltérés.