Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: a kormány bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát

2016-07-07 12:39:57

 

A Fidesz szerint a polgári kormány bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát - közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön MSZP-s és jobbikos nyilatkozatokra reagálva.

 

    Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is bírálta a kormányt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter harmadik országból érkező, szakképzett munkaerővel kapcsolatos nyilatkozatát. Az MSZP képviselője arról beszélt, hogy a kormánynak a magyar gazdaság megerősítését a magyar munkavállalók szerepvállalásával kell elérnie, a Jobbik alelnöke pedig követelte, hogy a kabinet azonnal tisztázza, mikor, milyen ütemben kíván betelepíteni migránsokat Magyarországra.
    A Fidesz-frakció közleményében azt írta: a bevándorláspárti baloldalon és Brüsszelen kívül senki nem akarja bevándorlókkal elárasztani Európát és a munkaerőpiacot. A polgári kormány kezdettől határozottan fellép a bevándorlással szemben, bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát - tették hozzá.
    A Fidesz szerint ugyanakkor a "baloldal most is hazudik", és előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak. A közleményben azt írják, hogy az Európai Parlament e heti ülésén az európai és a magyar baloldali politikusok a migránsok foglalkoztatásának könnyítése mellett szavaztak és az EU-s polgárok elé helyezték az EU-n kívülről érkezők munkavállalását. A Fidesz szerint a baloldal azt a hazugságot terjeszti, hogy az európai munkaerőpiacnak szüksége van a bevándorlókra, de ez az állítás megbukott, mert német adatok jelzik, hogy az egymillió bevándorlóból mindössze 54 főt tudnak alkalmazni a német vállalatok. 
    Varga Mihály szerdán az MTI-nek nyilatkozva a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által benyújtott javaslatról elmondta, annak több pontjával egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.
    A miniszter fontos feladatnak nevezte, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért adókedvezményekkel támogatja a kormány a cégek lakhatásra fordított kiadásait.