Andrea napja van. | 2024.04.18

UNICEF-GfK-felmérés: a fiatalok szerint a biztonságos település a gyerekbarát

2016-07-07 13:17:00

 

A 10 és 18 év közötti fiatalok elsősorban a biztonságos településeket tartják gyerekbarátnak, de fontos számukra az is, hogy beleszólhassanak az őket érintő döntésekbe - ez derült ki abból a kutatásból, amelyet az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány megbízásából készített a GfK Hungária Piackutató Intézet.

 

    A májusi úgynevezett feltáró, de nem reprezentatív adatfelvétel fontosabb megállapításait csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették Budapesten. A felmérés során a 10-14 és a 15-18 éves korosztályból száz, illetve hetven fiatalt kérdeztek meg egyebek mellett arról, mit jelent számukra a gyerekbarát környezet, közösségi tér, település.
    A Kozák András, a GfK Hungária igazgatója által ismertetett kutatás egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a gyerekeket érdekli, mi zajlik a településükön, és jól meg is tudják fogalmazni, mit szeretnének, melyek azok a dolgok, amelyeken szerintük változtatni kellene.
    A gyerekek szerint a hivatalokban, közösségi terekben általában nincsenek rájuk tekintettel és nem kapnak elég információt. Ez alól egyetlen közintézmény jelent kivételt: a könyvtár, amely a szemükben kifejezetten pozitív, kedvelt közösségi tér, ahová ezért szívesen is járnak.
    A fiataloknak a saját településükkel szembeni elvárásuk elsősorban az, hogy biztonságban élhessenek, ugyanakkor szeretnék, ha ott az életkoruknak is megfelelő kikapcsolódási lehetőségek is elérhetők lennének.
    A felmérés szerint a gyerekek véleménynyilvánítás iránti igénye függ az iskolai és a családi szocializációtól, de a középiskolások körében már a fiatalok nemétől is. Így például a 15-18 éves fiúk inkább az interneten szerveznének mozgalmat érdekeik érvényesítésére, míg a lányok inkább utcai tüntetéseken fejeznék ki véleményüket.
    A GfK Hungária kutatását annak apropóján ismertették, hogy az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány idén - immár másodjára - meghirdette Gyermekbarát Település pályázatát. A címre és az azzal járó 2-2 millió forintos - az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott - támogatásra azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyek a gyermekek jogait - számos szempont alapján - kiemelt kérdésként kezelik, és ezt a jövőben is biztosítani akarják.
    Tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd, valamint Hódmezővásárhely és Óbuda-Békásmegyer önkormányzata nyerte el a címet, utóbbi például az indoklás szerint innovatív megoldásaival. A pályázatok elbírálásakor tekintettel vannak az adott település lehetőségeire, így hátrányos helyzetű települések is eséllyel indulhatnak, ahogy Cigánd is nyerni tudott.
    A nyertes települések a gyermekbarát címet később sem vesztik el, mert a helyi programokra az UNICEF továbbra is odafigyel. Danks Emese, az alapítvány ügyvezető igazgatója szerint így a jövőben a gyermekbarát települések akár klubba szerveződhetnének, ezzel is erősítve gyermekbarát szemléletüket.
    Danks Emese tájékoztatása szerint az idei pályázatokat július 24-éig küldhetik meg az önkormányzatok, és most is három - különböző nagyságú - települést díjaznak majd.
    Az ügyvezető igazgató közölte azt is, elkészítik Magyarország gyermekbarát térképét. Ezért egy online kérdőívet indítottak awww.gyerekbarat.unicef.hu oldalon, azzal a céllal, hogy az önkormányzatoknak bemutassák, a válaszadók milyen szempontokat tartanak fontosnak.