Szurikáta született a Szegedi Vadasparkban
Szurikáta (Suricata suricatta) született a Szegedi Vadasparkban, a szerencsésebb látogatók már meg is figyelhetik a várhatóan közönség kedvencévé váló kölyköt - közölte Veprik Róbert igazgató.
A Tisza-parti város állatkertjében régóta tartanak szurikátákat, hosszú ideig azonban nem sikerült szaporítani őket. 2010-ben alakult ki az új - három, Amszterdamból származó nőstényből és egy budapesti fiatal hímből álló - csapat, amely azóta rendszeres örvendezteti meg utódokkal a gondozókat.
A közelmúltban világra jött kölyök egyre bátrabb, így mind gyakrabban merészkedik elő a földalatti járatokból.
A mindenhol az állatkertek legnépszerűbb lakói közé tartozó szurikáta Dél-Afrikában, a Kalahári sivatagban őshonos, nagy családokban és kiterjedt üregrendszerekben, illetve azok környékén él. A 700 gramm körüli testtömegű cibetmacska-félék rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. Mivel számos veszély fenyegeti őket - a föld alá behatoló kígyók, talajszint felett vadászó emlősök vagy éppen az égből alá csapó madarak - folyamatosan figyelik a környezetüket, őrszemeik sokszor két lábra állnak, hogy messzebb ellássanak. Ezt egyébként a Vadasparkban is megteszik, ragadozó madár ezért még nem járt náluk sikerrel - igaz, időnként a vitorlás repülők is okoznak náluk utóbb feleslegesnek bizonyult riadalmat.
A csapatban a legmagasabb rangú hím és nőstény párzik. A szurikáták utódjai - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra. Az utódok felnevelésében az egész csapat részt vesz.
A szoros családi kötelék azzal jár, hogy az idegeneket nem szívlelik, ha a szurikáták egy másik csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, így nagy porfelhőt kavarnak. A rivális csapatok vérre menő küzdelmeket is folytathatnak egymással, az idegeneket akár meg is ölhetik. Az is gyakorta előfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szőrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látszódjanak. Az "előadásuk" csúcspontján pedig az egész csapat a levegőbe ugrik és közben morog. A hangadás egyébként is fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül.
