Emma napja van. | 2024.04.19

Nébih: orvhorgászokat fogtak a Szamos déli részén a halőrök

2016-07-06 13:11:12

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szamos folyó déli részén tartott ellenőrzéseket, az egyik helyszínen egy jogosulatlanul kifogott 50 kilogrammos harcsát engedtek vissza a vízbe a halőrök és engedély nélküli horgászokat és igazolatlan eredetű halakat is találtak.

 

    A Nébih szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megengedettnél több horgászeszköz használata miatt 4 emberrel szemben kellett intézkedniük a halőröknek a Szamossályi horgásztavon. Közülük 3-nak engedélye sem volt. Tunyogmatolcs térségében szintén engedély nélküli horgászokkal szemben intézkedtek, két esetben pedig tiltott horgászmódszer, az úgynevezett gereblyézés miatt kellett eljárniuk az ellenőröknek.
    Szamosangyalos térségében egy halászt ellenőriztek a halőrök, akiről kiderült, engedély nélkül és a bevallott három helyett öt varsával halászott. A rapsic csónakjában egy 6 és egy csaknem 50 kilogrammos, 175 centiméteres harcsát is találtak az ellenőrök. A szakemberek az állatokat visszaengedték a folyóba, a varsákat pedig bizonyítékként lefoglalták. 
    Egy csengeri étterem az étlapján pontyot és harcsát is kínált, a konyha hűtőiben azonban halat nem találtak az ellenőrök. Előkerült viszont több mint 44 kilogramm fagyasztott, konyhakész felcímkézetlen hal az egység külső "egyéb" raktáraiból. Az igazolatlan eredetű halakat a hatóság lefoglalta és megsemmisíttette.
    A Nébih valamennyi jogsértő ellen eljárást indított. Az engedély nélküli horgászatért kiszabható legkisebb bírság 35 ezer forint. Ez a megengedettnél több horgászeszköz használata miatt legalább 10 ezer forinttal emelkedik, emellett az orvhorgászokat minimum 3 hónapra eltiltják a horgászattól. A tiltott horgászmódszert alkalmazók legalább 100 ezer forint bírságra számíthatnak. Engedély nélküli halászat esetén a bírság 50 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet. 
    Az eljárások folyamatban vannak, a büntetések pontos összegét azok lezárását követően állapítják meg az ellenőrök - közölték.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó