Emma napja van. | 2024.04.19

Kőrösi Csaba: még idén életbe léphet a párizsi klímamegállapodás

2016-07-06 12:11:00

 A Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint még idén életbe léphet a tavaly decemberi párizsi klímamegállapodás.

    Kőrösi Csaba a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt mondta: egyebek mellett Kína, az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó is "látja, hogy nagy baj van", és megígérte, hogy még idén ratifikálja a megállapodást.
    Felidézte, hogy Áder János köztársasági elnök június végén levélben fordult a világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országának vezetőjéhez, arra kérve őket, hogy mielőbb kezdjenek konzultációt, és a korábbi vállalásaikhoz képest rövidebb idő alatt és nagyobb mértékben csökkentsék a kibocsátásukat.
    Kőrösi Csaba a Nature folyóirat friss elemzéséről is beszélt, amelynek értelmében az évszázad végére lakhatatlanná válhatnak a Közel-Kelet és Észak-Afrika egyes részei. Úgy fogalmazott, hogy megalapozott kutatásról van szó, a Nature ugyanis az egyik legkomolyabb tudományos szaklap. A cikk következtetései megerősítik az eddigi ismereteinket - fűzte hozzá.