Tivadar napja van. | 2024.04.20

NGM: 3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta

2016-07-05 10:22:29

 

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően mintegy 3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta, ebből 2000 milliárd forint ered az adókulcs csökkentéséből és 1000 milliárd forint származott családi adókedvezményekből - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

    Közölte, július elsejéig csaknem 4 millió magánszemély és 750 ezer munkáltató nyújtotta be az adóbevallást 2015-ről. Húszezer hibás bevallás javítása zajlik, amiről már értesítették a magánszemélyeket. 2015-re több mint 600 ezer magánszemély igényelt vissza személyi jövedelemadót (szja), az egy évvel korábbi 585 ezer után.
    Átlagosan 78 700 forintot utalt vissza az adóhatóság, amely meghaladja a tavalyi mintegy 70 ezer forintot - számolt be Tamásné Czinege Csilla.
    A helyettes államtitkár ismertette, 2011 óta évente átlagosan több mint egymilliónyian érvényesítették a családi adókedvezményt, a családi adóalap-kedvezmény tavalyi összege 1 millió 112 ezer forint volt átlagosan.     A családi kedvezmény címén igénybe vett adócsökkentés tavalyi mértéke 192 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 190 milliárd forint után - számolt be az NGM helyettes államtitkára. A családi adókedvezmény révén 2011 óta összesen 932 milliárd forint maradt a családoknál - mondta.     Kitért arra is, hogy míg 2009-ben 18 százalék volt a személyi jövedelemadó átlagos adóterhelése, addig 2015-ben csupán 13,6 százalék.     Kifejtette, a családi járulékkedvezmény (az egészség- és nyugdíjbiztosítási járulékokból érvényesíthető kedvezmény) nyomán 2015-ben 44,9 milliárd forinttal csökkent a befizetési kötelezettségét mintegy 186 ezer adózónak.
    Új intézmény volt tavaly az első házasok kedvezménye, a bevallási adatok alapján több mint 21 ezren érvényesítették, ami 147 ezer 200 forint adókedvezményt jelent átlagosan.     Kérdésre válaszolva közölte, a kormányzati szándék továbbra is megvan, hogy egyszámjegyű legyen a személyi jövedelemadó.
    Ismertette, a NAV idén csaknem félmillió adózónak készítette el a bevallást. Jövőre a pedig mind a 4-4,5 millió magánszemély adózó bevallását elkészíti.     Kitért arra, hogy a mintegy négymillió magánszemélyből csak 780 ezren töltötték ki és küldték be papíron a bevallást. Mintegy kétmillió volt azoknak a száma, akik elektronikusan töltötték ki de kinyomtatták és papíron küldték be a bevallást. Szeretnék, ha ők is elektronikusan küldenék be - mondta.